Az előző két nagy sikerű verseny után az idén már a III. WHB Győr Rally következik szeptember 12–14-én, klasszikus gyorsasági szakaszokkal.
Megjelent a III. WHB Győr Rally versenykiírása, az ORB negyedik futama pedig számos érdekességet tartogat a versenyzőknek és a nézőknek egyaránt. Amint arról beszámoltunk, a szeptember 12–14-ei verseny teljes egészében ingyenesen látogatható.
Az egyik legnagyobb változás, hogy a közkedvelt belvárosi gyorsasági szakaszt a verseny első napján, közvetlenül a rajtceremónia után rendezik meg prológként, méghozzá megfordított útvonalon. Mivel az időeredmény nem számít bele a végeredménybe, biztosra vehető, hogy minden versenyző látványos autózásra készül az estébe hajló raliünnepen.
A tavalyi versenyen tért vissza a raliba a kilencvenes és kétezres évek kedvelt szakasza, Kisgyónbánya–Csőszpuszta pedig az idén sem maradhatott ki a programból. A Bakonybél–Kőrishegy gyorsasági tavaly gyakorlatilag új szakaszként került be a magyar rali vérkeringésébe, hiszen aszfalton autóztak a versenyzők, ez a szakasz is ott lesz az idei versenyen.
A Tés–Olaszfalu és a lobogós Ravazd–Tényő gyorsasági újra szerepel a programban, ahogyan nem maradhatott ki a Rábaring sem, amely tavaly is óriási tömeget vonzott. A szervezők célja volt, hogy javítsanak a gyorsasági szakaszok és az etapok arányán, ezért szombaton napközben a mezőny nem tér vissza az ETO Parkban található szervizparkba, hanem kihelyezett szervizzónában lehet elvégezni a szükséges módosításokat Zircen.
Az ORB/ORC és Historic mezőnyre 14 gyorsasági szakaszon 159.52 kilométer versenytáv vár a három nap alatt, míg az ORB2 mezőnye két versenyen vehet részt, egyen szombaton (8 gyorsasági, 87.60 km), egyen pedig vasárnap (6 gyorsasági, 71.91 km). Mindkét versenyért maximális pontszám jár, szombaton teljes nevezési díjért lehet rajthoz állni, a második napon pedig csökkentett nevezési díjért lehet autózni.
A mezőny szombaton a Bakonybél–Kőrishegy és a Tés–Olaszfalu gyorsaságit háromszor, a Kisgyónbánya–Csőszpuszta szakaszt kétszer teljesíti. Vasárnap a Rábaringen kezdenek a versenyzők, majd a Ravazd–Tényő gyors következik, ezt a szekciót pedig háromszor teljesítik, a Power Stage is értelemszerűen a Ravazd–Tényő gyors lesz (a szombati ORB2-es futamon a Bakonybél–Kőrishegy szakasz lesz a Power Stage).
A III. WHB Győr Rally teljes versenykiírása ITT olvasható.