Maricsek Miklós idén kerek évfordulóhoz ért versenyzői karrierje során, mivel 1995-ben indult első futamain a RallyCafé megalapítója.
Maricsek Miklós 1995-ben a rallytúrában kezdte versenyzői karrierjét, ami a három évtized során igen gazdaggá vált.
A váci pilóta 1996-ban már a Rally2-ben versenyzett 2105-ös Ladával Kovács Krisztián navigálásával, majd egy évvel később Rubóczky Attila lett a versenyzőtársa és az ORB-be lépett, ahol az A5-ben indult Ladájával. 1998-ban ugyancsak ebben a kategóriában folytatta karrierjét, de már Skoda Feliciával és Favorittal, valamint navigátora Horváth Lajos lett, akivel a géposztály harmadik helyét is megszerezte.
2001-ben a Feliciát lecserélve Peugeot 306 S16-tal versenyzett az N3-as kategóriában, ahol második helyen zárt Illyés Rolanddal a Jobb1-ben. Ezt az évet pedig már Mitsubishi Lancer Evo V-tel zárta az osztrák Waldviertel Rallyn Bedő Miklóssal az oldalán. Egy évvel később az N3-as géposztályban Citroen Xsara VTS-sel a harmadik lett Bedő Miklóssal.
2003 és 2009 között már csak egy-egy versenyen állt rajthoz Maricsek Miklós, de ezekben az években sikerült Fiat Punto S1600-tal, Toyota Celica GT-4-gyel és Toyota Corolloa WRC-vel is megmutatnia gyorsaságát. Navigátorai ezekben az években Budai Annamária, Holczer Dániel, Kovács Krisztián, Takács Ágnes, Magyar Gábor és Rubóczky Attila voltak.
2010-ben Magyar Gáborral és Mihályi Csabával közösen megalapították a RallyCafé újságot, mely kis szünettel mind a mai napig igen népszerű. Az újsághoz honlap is készült, mely ugyancsak egyre népszerűbb lett, ma pedig a legolvasottabb magyar rallysport weblap. 2022-ben a RallyCafe tulajdonost váltott, három éve a TRP Hungary Kft. működteti a honlapot, mely újraindította az újság készítését is.

2010-től Maricsek Miklós ismét több időt fordított a versenyzésre is, különböző Mitsubishikkel és többek között Rubóczky Attila, Magyar Gábor, Csáki Richárd, Istovics Gergő, Notheisz Ivett navigálásával a következő években a P-csoportban, majd az ORC-ben versenyzett, ahol 2017-ben Bán Viktor navigálásával megszerezte karrierje első bajnoki címét Evo IX R4-es Lancerrel.

2018-tól 2021-ig már a RallyCafé Racing csapatában és a márka színeiben tündöklő Mitsubishivel folytatta a versenyzést, de 2020-ban a Peugeot Kupában is rajthoz állt, ahol a 3. helyet szerezte meg. Bán Viktor 2020-ig volt a navigátora, majd Maricsek Miklós mellett Paizs Róbert foglalt helyet.
Pilótaként eddigi utolsó versenye a 2022-es Mikulás Rally volt.
Maricsek 2020-ban kipróbálta a navigálást is és Mészáros Péter mellett a második helyen zárta a Mikulás Rallyt. Egy évvel később már Jobbágy Ákos versenyzőtársa lett, majd Vogel Adrien, Matics Mihály, Viszló Csaba, Vida Szabolcs számára is olvasta az itinert.
A versenyeken kívül már rally oktatással is foglalkozik, 2025-ben Viszló Csabával pedig a Peugeot Kupát is sikerült megnyernie.

A bajnoki cím ellenére még idén nem ért véget a szezon Maricsek Miklós számára, ezen a hétvégén a szlovák Liptov Rallyn indul Jobbágy Ákossal, akivel kategória bajnoki címre is esélyesek, míg jövő héten már a német Lausitz Rallyn olvassa az itinert Módos Zoltán számára egy Skoda Fabia RS Rally2-ben.