Lehet szélvihar, szakadhat az eső vagy tűzhet a nap, a sportbírók azért dolgoznak, hogy mindenki biztonságosan élvezhesse az autósportot.
Pilóták, navigátorok, csapatvezetők – legtöbbször ők vannak reflektorfényben a rali szereplői közül, nyilván nem véletlenül. A rali családja azonban ennél jóval színesebb, a RallyCafe Magazin hasábjain többször mutattunk már be a háttérben dolgozó szereplőket. Ezúttal azoknak a munkájába tekintünk bele, akik nélkül nincs rali: ők a sportbírók.
Mindenkinél korábban vannak kint a pályákon, mindenkinél később mennek el onnan, és akkor a legboldogabbak, ha csak a jegyzőkönyvet kell vezetniük, mert az azt jelenti, hogy semmilyen probléma nem történt. Ilyen azonban csak a legritkább esetben fordul elő, mert bármikor beeshet valaki, megállhat az autó a gyorsasági közepén, vagy éppen a nézőket kell terelgetni.
„Még 1998-ban kerültem bele ebbe az egészbe, a testvérem, Móni István rángatott el egy Budapest Rallyra, amikor segítség kellett a pályaépítésben – kezdte Móni Attila, akinek testvére az FIA világbajnoki futamokra is érvényes licensszel rendelkező sportvezetője. – Aztán hosszú éveken át mindenki azzal piszkált, hogy legyek már sportbíró, és aztán úgy döntöttem, hogy leteszem a vizsgát. Engem mindig is a verseny háttere érdekelt, a pályaépítés és a biztonsági terv megalkotása, a sportbírói végzettség pedig azért nagyon jó, mert a sportszakmai oldalát is láthatja az ember.”
Aki pedig belekóstolt a sportbíró életébe, utána már nehezen szabadul tőle. Így járt másik beszélgetőtársunk, Márta Zoltán is, aki az első versenye után tudta, hogy az bizony nem az utolsó volt.
„Mindig is követtem az autósportot, fiatal koromban, még a nyolcvanas évek elején nagyon amatőr szinten még én is mentem a Baranya-kupában Zsigulival – úgy, hogy apám nem tudott arról, mi történik az autójával – mondta Márta Zoltán. – Kapott egy pogácsát, amitől szélesebb lett a kerék és stabilabb volt, feltettünk egy másik porlasztót, és mentünk vele, persze vigyázva, nehogy összetörjük az autót. Ez volt a kezdet, a sportbíróskodásba pedig a fiam vitt bele még a 2000-es évek elején. Rábeszélt, elmentem, és ottragadtam.”
Kíváncsiak voltunk arra is, mennyire ismerik meg a versenyzők a sportbírókat, illetve mennyire nehéz a dolguk manapság.
„Engem személy szerint viszonylag sokan ismernek az elmúlt évekből, de azt gondolom, hogy általában véve a sportbírókat kevesen ismerik, inkább az állomáson dolgozókkal szorosabb a versenyzők kapcsolata, hiszen ők majdhogynem állandóak. Ha minket megismer a pályán egy versenyző, az általában nem jó, mert az a kiesést jelenti neki – mondta Móni Attila. – Manapság már örülünk annak, ha látunk nézőket, és nem nekünk kell egyedül kitologatni az autókat valahogy az árokból. Úgy látom, hogy a közönség balhés része elkopott, és azok vannak ott, akik az autóverseny szeretetéért járnak ki. Viszonylag kevés probléma van ezen a téren.”
Márta Zoltán is hasonlóképpen válaszolt, kiemelve azt is, hogy mennyire összetartó csapat az övék. Ami nem hátrány, ha teljes hétvégéket kell együtt eltölteni a tűző napon, a szakadó esőben vagy éppen a szélviharban.
„Úgy érzem, minden versenyzővel korrekt a kapcsolatunk, nyilván vannak olyanok, akik közelebb állnak hozzám. Velük az állomásokon és a pályabejárásokon bandázunk is – tette hozzá Márta Zoltán. – A sportbírók közössége nagyon összetartó, ebben nagy szerepe volt a korábbi csapatvezetőnknek, Balogh Lacinak, aki összetartott minket, de az idén abbahagyta.”
Azonban a sportbírók feladata egyáltalán nem akkor kezdődik, amikor az első autó megérkezik a rajthoz. Ha a versenyzők időnként dohognak a korai szakaszok miatt, akkor mit mondjanak ők?
„Versenyként változó, hogy mikor kelünk, a legutóbbi Zemplén Rallyn reggel öt órakor mentünk ki a pályára, és szombaton este nyolcig voltunk ott, vasárnap pedig délután háromig – mesélte Móni Attila. – Emlékszem viszont olyan Mecsek Rallyra, hogy szombaton délben kezdtünk, vasárnap hajnali egy órakor értünk vissza a szállásra, és két órával később már indulni is kellett a következő napra. Szóval elég hektikus ez a munka, az is előfordul, hogy már csütörtökön vagy pénteken ott kell lenni a versenyen, és hát vasárnap még haza is kell menni valahogy.”
Az sem mellékes, hogy a versenyzők már régen a szervizparkban, a nézők pedig otthon vagy a szállásukon vannak, amikor a sportbírók még bőven dolgoznak.
„Ha reggel hét órakor jön le az első éles autó, akkor vissza lehet számolni, hogy nekünk mikor kell már ott állni a pályán, és mikorra kell készen lennünk a terelőkkel, az állomásokkal és minden egyébbel. Amikor messzebb van a pálya, akkor előfordul, hogy hajnal fél négykor indulunk – tette hozzá Márta Zoltán. – Ha vége van a programnak, akkor nekiállunk bontani, és mire ezt befejezzük, az összes néző régen otthon van. A körülmények versenyenként változnak, volt, hogy azt mondtuk, ide többet nem jövünk, aztán csak ott vagyunk legközelebb is. Bennünk van a rali szeretete. Sosem volt kedvenc helyem, az utóbbi időben úgy alakult, hogy leginkább a stopot csinálom, de nekem rajt vagy a pálya széle is megfelel. Azért bevallom, 63 évesen már jólesik a stopban lenni, és nem a nézőket figyelni vagy közbeavatkozni, ha valami rumli történik.”
Sajnos egy rumlinak Márta Zoltán is részese volt, a III. WHB Győr Rallyn a Kisgyónbánya–Csőszpuszta gyorsasági szakaszon a stopban álló Bogodán Ferenc, Dudás István kettős Lada VFTS-ébe belerohant a Hevesi Norbert, Németh Péter páros BMW M3-asa, és az ütközés ereje több sportbírót is elsodort. Márta Zoltán elég rosszul járt, ám ez nem tántorítja el a folytatástól.
„Egyáltalán nem vette el a kedvemet a baleset, a Szilveszter Rallyn ott leszek a stopban a lányommal együtt, aki szintén megfertőződött ezzel az egésszel, gépjármű-mechatronikai technikusnak tanul Győrben a Lukácsban – mondta Márta Zoltán. – Lelki traumát nem okozott a történet, fizikailag már jobban megviselt, mert azért nagyot kaptam, de folyamatosan javulok. A helikopterezés bakancslistás tétel volt, azt is kipipáltam – mondjuk, nem sárga színűvel terveztem, de így alakult. Annyit még szeretnék hozzátenni, hogy semennyire sem haragszom Hevesi Norbiékra a baleset miatt.”
A sportág szeretete, az összetartó közösség és a rengeteg élmény jelenti azt a motivációt, amely miatt érdemes hajnalban kelni és késő éjszakáig dolgozni azon, hogy mindenki a lehető legbiztonságosabban élhesse át az autóversenyzést.
„Anyagilag nyilván nem éri meg, de aki az anyagiak miatt jön, az nem is csinálja ezt sokáig. Viszont nagyon sok embert ismertem meg, rengeteg élményben volt részem, és rettentő sok helyre eljutottam. Nincs tervben a befejezés, minden egyes évben elmondom, hogy ez már biztosan az utolsó volt, aztán alig várom, hogy elkezdődjön a következő – összegzett Móni Attila. – Elsősorban azoknak ajánlanám a sportbíróskodást, akik szeretnek nagyon korán kelni és nagyon későn lefeküdni. A viccet félretéve, aki szereti az autósportot és szeretné látni a másik oldalát is, annak mindenképpen ajánlom, annak viszont semmiképpen, aki ebből szeretne megélni, mert azt nagy csalódás fogja érni.”
A RallyCafe Magazin legújabb számában számos további érdekességet olvashatnak, az újságot online ITT lehet megvásárolni, amellett kapható az Auchan, a Spar, az Interspar és a Tesco boltjaiban, a Relay és az Inmedio standjain és az OMV, Shell, Mol és Orlen benzinkutakon.