back to top
2025. december 28. 11:59
Többi

    KezdőlapORBKét versennyel zárja az évet a PSZA Motorsport

    Két versennyel zárja az évet a PSZA Motorsport

    -

    A 2025-ös szezon végéhez érkezve a PSZA Motorsport számára az év lezárását két különleges verseny jelenti: két szilveszteri rally, két eltérő helyszínen.

    Az egyik a Bertalan Marciék által immár harmadik alkalommal megrendezett R-Cup Gála Kiskunlacházán, a másik pedig a klasszikus Szilveszter Rally, amely a Hungaroring felújítása miatt idén rendhagyó módon Fóton kerül lebonyolításra, miközben továbbra is megőrzi hagyományos évzáró jellegét.

    Fotó: Sári Péter

    „Elérkeztünk a szezon abszolút utolsó két versenyéhez, amelyek számunkra mindig különleges jelentőséggel bírnak. Ezek nem csak futamok, hanem egy egész év munkájának lezárásai” – fogalmazott Szabó Árpád, majd hozzátette: Időrendben a kiskunlacházai R-Cup Gála kezdődik korábban, ahol már december 27-én megszólalnak a motorok. A rendezvény idén kétnapos formában zajlik, a versenyzők 27-én és 28-án is pályára lépnek, ami tovább emeli a kihívás és az élmény értékét.

    A csapat több fronton is érdekelt a hétvégén. Máté Robi a Zemplén Rallyn megsérült BMW-vel tér vissza, amelyet a csapat sikeresen helyreállított. Külön érdekesség, hogy az autót Czékmány Norbival felváltva vezetik, aki idén Rally2-es autóval is versenyzett az Országos Rally Bajnokság mezőnyében. Zagyva Dorka eközben a számára különösen kedves Citroën C2 R2 Max-szal áll rajthoz és Kiscsatári Imi is ott lesz a Lada VFTS-sel.

    Fotó: Sári Péter

    A fóti központú Szilveszter Rally szintén erős PSZA Motorsport-jelenlétet hoz. Yves Volte évek óta visszatérő szereplője az évzáró futamnak, míg Domoszlai Bence számára ez a verseny igazi visszatérést jelent. Bence évekkel ezelőtt súlyos balesetet szenvedett az Ózd–Eger Rallyn, azóta azonban a csapat egy teljesen új autót épített számukra, amellyel most ismét rajthoz állnak. Az idény búcsúját Zsolna József, Ősze Róbert és Endrődi László teszi teljessé, aki szintén a Hungaroringen zárják az évet.

    „Bízunk benne, hogy az időjárás mindhárom napon kegyes lesz hozzánk, és abban is, hogy sok néző kilátogat a versenyekre. A rallynak most különösen nagy szüksége van arra, hogy minél több ember legyen jelen a pályák mellett” – hangsúlyozta Szabó Árpád. Véleménye szerint a nevezői létszám és a mezőny sokszínűsége garancia arra, hogy látványban nem lesz hiány.

    A PSZA Motorsport minden szurkolót és érdeklődőt arra hív, hogy személyesen is részese legyen az évzárásnak, és találkozzon a csapattal december 27–28–29-én Kiskunlacházán és Fóton, ahol méltó módon búcsúzik a 2025-ös rally szezon.

    Friss