Sébastien Ogier vasárnap este bemutatót tartott a Rally1-es Toyotával a Monténak is központot adó, szülővárosában Gapban. A látványos bemutatóba azonban egy kisebb hiba csúszott, amiből szerencsére nem lett nagyobb probléma.
Az F1-ben a Spyker, a Force India és a Sauber színeiben versenyző német jelenleg is egy stuttgarti börtönben ül, az ellene felhozott vádakat pedig tagadja.
A Top Gear első Stigjeként nagyobb sztár lett, mint F1-es pilótaként, noha az, hogy nem tudott berobbanni a száguldó cirkuszba, leginkább a botrányosan gyenge és hanyag csapatának köszönhető.
Henk Lategan egészen az utolsó kilométerekig vezette a Dakar hetedik szakaszát az autósok között, azonban ott lelassított, így a napot Mattias Ekström nyerte, míg összetettben Nasser Al-Attiyah növelte előnyét a második helyre lépő svéd versenyző előtt.
Luciano Benavides nyerte a Dakar vasárnapi szakaszát, míg a KTM sikerét Edgar Canet tette teljessé a második idővel, összetettben Daniel Sanders növelte előnyét, miközben szorosabb is lett a dobogóért küzdők csatája.
Kalle Rovanpera az Óceániai Regionális Formula bajnokság első hétvégéjének vasárnapi programjában gyorsulni tudott, de a napot egy tömeg balesettel zárta.
A Svéd Rallyt szokás szerint februárban, a szezon második világbajnoki futamaként rendezik meg. A havas vb-futam 2022 óta Umeå városának környékén zajlik.
Ignazio Gunti 1971-ben ezen a napon vesztette életét egy abszolút elkerülhető balesetben. Az öt ével később Niki Lauda megmentésében is segédkező társa őt nem tudta kihúzni az égő roncsból.
Teemu Suninen a tavalyi évet méltatlanul a pályán kívül töltötte, idén azonban szeretne ismét a WRC2-ben indulni, ahol felhívná ismét a figyelmet magára.
Kalle Rovanpera teljesítette első futamait az Óceániai Regionális Formula bajnokságban, ahol az első futamában még “esett-kelt”, majd a másodikban jelentősen javult.