A V8-as és a V10-es motor is visszatér a nagyteljesítményű formaaautó-versenyzés palettájára. Anthony Hamilton, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton apja részleteket árult el.
Luciano Bernavides nyerte a motorosok 5. szakaszát a Dakaron, ami után ismét Daniel Sanders állt az élre, míg Ross Branch és Edgar Canet kiszállt a győzelemre esélyes versenyzők közül.
A Dakar ötödik szakaszán bár Nani Roma volt a leggyorsabb, később büntetést kapott így végül Mitchell Guthrie nyert Forddal, összetettben csökkent Henk Lategan előnye és szorosabb lett az élmezőny.
Edgar Canet bár a Dakar ötödik szakaszának felénél vezetett, később komoly bajba került, amivel elvesztette a jó eredmény lehetőségét, sőt a folytatás is kérdésessé vált.
A Dakar csütörtöki szakaszán nagyjából a fél távot már teljesítették a versenyzők, a motorosoknál Edgar Canet, az autósoknál Mitchell Guthrie a leggyorsabb.
A Dakar csütörtöki szakaszán az első maratoni etap második felét kell teljesíteni, ami nagyobb tempót enged a szakasz első felénél, ugyanakkor fontos szerepet kap a helyes irány megtalálása is.
A Toyota már elkezdte a felkészülést Elfyn Evans vezetésével a Montéra, Franciaországban. A japán gyártó közben bejelentette, hogy 2027-ben új néven indul a WRC-ben.
Henk Lategan nyerte a Dakar negyedik szakaszát, mely a maratoni etap első része. A dél-afrikai toyotás teljesítményével komoly előnnyel a verseny élére is állt.
Tosha Schareina motorozott a leggyorsabban a Dakar negyedik szakaszán, ami után a spanyol motoros és az amerikai Ricky Brabec holtversenyben vezetik az összetettet.
Az MNASZ bár már többször is tájékoztatást adott arról, hogy Veszprémben idén nem lesz ERC-futam, a sorozat szervezői most hivatalosan is közölték a Rally Hungary naptárból való kikerülését.