Hétvégén a spanyol Santa Brigida Rallyn tért volna vissza a Rally1-es Hyundai volánja mögé Dani Sordo, azonban a szervezőknek természeti csapás miatt az utolsó pillanatban le kellett mondaniuk a rendezvényt.
A Japán Nagydíj első szabadedzését kihagyó Fernando Alonso a volt Ferrari-mérnök szerint nem rendelkezik azokkal a kvalitásokkal, amelyekre a küszködő silverstone-i istállónak most a legnagyobb szüksége lenne.
Jövőre új szabályok alapján épített autók jelennek meg avb-n, azonban Thierry Neuville szerint a WRC27-es autó jelentette irány nem feltétlenül jó a szurkolóknak és versenyzőknek sem.
Jari-Matti Latvala csapata, a Printsport Racing lehetőséget ad idén a WRC2-ben a 23 éves francia Adrien Moscának, aki így új autóval folytatja karrierjét.
A Szafari Rallyn új gumiabroncsot szállított a versenyzőknek a Hankook, mely a gyártó szerint jól mutatkozott be és pozitív visszajelzéseket adtak a versenyzők.
Az autósoknál Sébastien Loeb, míg a motorosoknál Daniel Sanders áll az élen a portugál W2RC-futamon, melynek utolsó szakaszának befutóját élőben is lehet követni.