KezdőlapTEREPRALLYIlyen páros még sosem indult a Dakaron - világsztárok egy Toyotában

Ilyen páros még sosem indult a Dakaron – világsztárok egy Toyotában

-

A Dakar történetében szinte minden forgatókönyv megvalósult már, de arra még nem volt példa, hogy két korábbi motoros győztes egy autóban induljon a versenyen. 2025-ben ez is megtörténik.

A kétszeres motors Dakar Rally győztes Toby Price és Sam Sunderland befejezték az első közös tesztjüket, azzal a Toyota Hilux Overdrive T1+-szal, amellyel rajthoz állnak a 2025-ös Dakar Rallyn.

Mindkét versenyző a motorkerékpárján ült januárban, most azonban azt kell megtanulniuk, hogy miként kell együtt dolgozniuk egy autó pilótafülkéjében. A rutin biztosan nem hiányzik majd a Toyotából, hiszen az autót vezető ausztrál Toby Price 2016-ban és 2019-ben nyerte a Dakart a KTM Factory Racing színeiben, míg a navigátori szerepben debütáló Sunderland 2017-ben és 2022-ben is győzött a sivatagi versenyen.

Price számára nem újdonság az autó, már 2015-ben elkezdett négykeréken is versenyezni, és idén megnyerte a Baja 500-at, valamint Stadium Super truckos dobogós helyezéseket szerzett.

Sunderland idén vonult vissza a motorversenyzéstől, és a múlt heti Dubai Baja versenyen ült először autóban Hannes Kinigadnerrel, ott egy Can-Ammel indultak..

foto: Kin Marcin / Red Bull Content Pool

A kommunikáció, a közös munka és a nagyon eltérő környezet lesz a fő kihívás a páros számára, akik elárulták, hogy már az első teszt során nagyon sokat tanultak.

„A mai nap egy kicsit szürreális volt, hogy őszinte legyek. Ezen már nagyon régóta dolgozunk és végre látni, hogy minden összeállt, igazán csodálatos. Igazán izgalmas felfedni az autót a világ előtt, és bemutatni a minket támogató hihetetlen partnereket” – nyilatkozta Toby Price.

Mivel a duó összesen több mint 20 Dakart tud maga mögött, úgy gondolják, hogy a szakaszokon elsőként végighaladó motorosként szerzett tapasztalatok a javukra fognak válni. Sam Sunderland kiemelte, hogy képesek voltak egy dologra tudnak koncentrálni anélkül, hogy zsonglőrködniük kellett volna a navigáció és a motorozás között.

„Előny, hogy két motoros srác ül egy autóban. Biztos, hogy hibázni fogunk és rosszul fognak menni a dolgok, de a nap végén lesz előttünk néhány motoros és autós nyom is, szóval ha egyszer belerázódunk, onnantól kezdve jók leszünk” – mondta Price.

foto: Kin Marcin / Red Bull Content Pool

„Rendkívül szerencsés vagyok, hogy hosszú ideje vagyok a sportban, így remek kapcsolatokat ápolok a versenyzőkkel és a pilótákkal. A minap Mathieu Baumel nálam járt, és megpróbáltam minél több információt kiszedni belőle. Még mindig sok mindent kell tanulnom, de az információ-rengetegből kiválogatom a legfontosabb pontokat, és napról napra tanulok” – mondta Sam Sunderland.

A páros tudja, hogy a motorral szerzett győzelmek nem jelentenek garanciát a sikerre, ezért már akkor sikresnek érzik a versenyt, ha a legjobb tízbe tudnak kerülni.

„Alig várom ezt az új kalandot. Egyszerre vagyok izgatott és ideges. Örülök, hogy van körülöttünk bukócsó és biztonsági öv, de még mindig ideges vagyok” – mondta Sam Sunderland. „Az alapvető szerelői dolgokat meg tudom csinálni, de nem tudom, milyen gyorsan, és jó móka lesz látni, hogyan működünk nyomás alatt. Remélhetőleg nem lesz túl sok defektünk!”

A 47. Dakar Rally 2025. január 3-án kezdődik és január 17-én ér véget.

foto: Kin Marcin / Red Bull Content Pool

 

Friss