Sébastien Loeb most már főként tereprally versenyen áll rajthoz, ahol idén a Dacia csapatát erősíti, azonban hamarosan egy hagyományos ralin is elindul, Svájcban.
Sébastien Loeb idén eddig három tereprally vb-futamon állt rajthoz a Dacia csapatával, amivel Dél-Afrikában ért először célba, ahol második lett.
A kilencszeres rali világbajnok tavaly azonban elindult két hagyományos ralin is Franciaországban. A Rallye National des Grands-Fonds versenyen Skoda Fabia RS Rally2-vel, míg a francia bajnoki Mont-Blanc Morzine Rallyn Alpine A110 RGT+-szal tudott nyerni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A ralisport legeredményesebb 51 éves versenyzője azonban bejelentette, hogy június 6-7. között rajthoz áll a svájci Rally du Chablais versenyen szintén Alpine-nal, Laurene Godey navigálásával.
Az aszfaltos futam a svájci bajnokság mellett az ERT és TER-sorozat naptárában is szerepel, a mezőnyre 14 gyorsasági alatt 170.9 km versenytáv vár.