back to top
2025. április 18. 22:19
Többi

    KezdőlapWRCOgier: Mostanra megkedveltem Szardíniát

    Ogier: Mostanra megkedveltem Szardíniát

    -

    Sébastien Ogier sokáig nem kedvelte a Szardínia Rallyt, azonban idővel az egyik kedvence lett, főleg úgy, hogy 2021-ben az első napon takarítva tudott nyerni. 

    Sébastien Ogier-nak már komoly tapasztalata van a Szardínia Rallyról, melyet eleinte nem szeretett, de véleménye idővel megváltozott és az idei versenyt már nagyon várja. 

    “Szardíniát eleinte nagyon nem szerettem – mondta Sébastien Ogier. – Mostanra azonban megkedveltem. 2021-ben szinte a lehetetlen értük el, nyerni tudtunk, annak ellenére, hogy elsőként indultunk az első napon. Idén kicsit jobb lesz a rajthelyünk, de még így is komoly kihívás lesz a verseny, különösen az 50 km-es gyorsasági. Azt gondolom, hogy ennek a szakasznak a programba tétele nagyon jó ötlet volt, mert érdekessé teszi a versenyt.” 

    Ogier korábban 14 alkalommal indult a Szardínia Rallyn, ahol négyszer, 2013-2015 között, és 2021-ben is nyerni tudott. 

    A Szardínia Rallyn idén 19 szakasz vár a mezőnyre, köztük az első napi Monte Lerno 50 km-es gyorsaságija, a versenytáv pedig 320.88 km lesz.  

    Ami az időjárást illeti, pénteken száraz napos idő várható, majd szombaton már csapadék is előfordulhat, a vasárnap pedig ismét száraz lehet. A hőmérséklet 25 fok körül fog alakulni. 

    Friss