A Lancia csapata 1987-ben is hatalmas fölényben volt a világbajnokságon, azonban ezt a dominanciát 1988-ban még tovább tudta növelni, ráadásul már az egyéni világbajnokságon is az olasz csapat versenyzője, Miki Biasion tudott kimagasodni.
A Lancia már 1987-ben, a B-csoportos korszak utáni első évben is bebizonyította, hogy az új érára a legjobban készült fel, és domináns teljesítménnyel nyerte a gyártók bajnokságát.
Az egyéni bajnokságot ugyancsak az olasz csapat versenyzője, Juha Kankkunen nyerte, azonban előnye csupán hat pont volt év végén, és nyolc versenyéből csak kettőt tudott megnyerni.
1988-ban azonban szinte teljessé vált a dominancia.
A 13 futamos szezonból Miki Biasion teljesen kimagasodott az egyéni világbajnokságon, hiszen hét versenyéből ötöt megnyert, egy második helyezést szerzett és a Montén kiesett. Év végén 29 ponttal előzte meg csapattársát, Markku Alént, aki hat versenyen állt rajthoz Lancia Deltával és három győzelmet ünnepelhetett.
A szezon során még Bruno Saby, valamint Jorge Recalde tett hozzá egy-egy győzelmet a Lancia eredményeihez, így összesen 10 versenyt nyert az olasz gyártó 13-ból.
A maradék három futam győzelmén a Fordos Didier Auriol, továbbá az Opeles osztrák Sepp Haider és az elefántcsontparti Alain Ambrosino Nissan 200SX-szel tudott osztozni.
Az egyéni vb bronzérmét Alessandro Fiorio szerezte meg, aki a Jolly Club Lanciájával versenyzett.
A gyártók bajnokságában is hatalmas volt a Lancia előnye, a 13 futamból 11-en lehetett pontot szerezniük a gyártóknak, 10 győzelemmel pedig 69 pont előnnyel nyert az olasz gyártó az Audi előtt, mely már gyári szinten nem is volt jelen a sorozatban, de privát versenyzőknek köszönhetően sikerült ezt az eredményt elérni.