back to top
2024. szeptember 12. 14:40

KezdőlapWRCA WRC-futam, ahol napi 14 liter vizet kellett inniuk a versenyzőknek

A WRC-futam, ahol napi 14 liter vizet kellett inniuk a versenyzőknek

-

1996-ra a WRC-nek már volt Európai, Afrikai, Észak – és Dél-Amerikai, valamint Óceániai versenye is, azonban ázsiai nem, erre az év harmadik futamáig, május közepéig kellett várni.

Komoly mérföldkőnek számított az Indonéz Rally WRC naptárba kerülése, hiszen ezzel az utolsó még a vb által érintetlen földrészre is eljutott a sorozat.

Az indonéz körülmények pedig alaposan próbára tették a versenyzőket, akiknek 95%-os páratartalom mellett, melegben kellett vezetniük. A körülmények elviselése csak napi 14 liter víz elfogyasztása után vált lehetővé.

A csapadék pedig egyik pillanatról a másikra érkezett meg a szakaszokra sokszor, a murvás pályák pedig ennek köszönhetően sokszor iszapfürdővé váltak.

A nem mindennapi kihívásokat tartogató versenyt végül csupán kétszer tették a WRC naptárba 1996-ban és 1997-ben. A győzelmet mindkét évben Carlo Sainz szerezte meg Forddal.

Bár WRC futam nem volt már később, az Ázsia-Óceánia Bajnokságnak (APRC) folyamatosan része volt 2019-ig.

Friss