A Monte-Carlo Rally 1960-as évekbeli történelme során az egyik legsikeresebb márka a Mini volt, hiszen három alkalommal is ilyen márkájú autóval nyerték a hercegség versenyét, és csak egy furcsa döntés miatt nem sikerült összehozni a négy győzelmet.
A Monte-Carlo Rally 1911 óta íródó történelme során igen sok sztorit találhatunk, és az egyik ilyen, hogy a Mini egy furcsa döntés miatt nem tudott négyszer nyerni az 1960-as években.
A brit márkájú autóval ebben az időszakban először a brit Paddy Hopkirk és Henry Liddon tudott nyerni 1964-ben, majd a következő évben a finn Timo Makinen és brit navigátora, Paul Easter szerezte meg a győzelmet, két évvel később, 1967-ben pedig ugyancsak a finn-brit Rauno Aaltonen és Henry Liddon vezette sikerre a Minit.
A Minit, mely sorozatban négyszer is nyerhetett volna, ha nincs egy vitatható döntés 1966-ban.
Ekkor ugyanis ugyancsak Timo Makinen és Paul Easter szerezhette volna meg a győzelmet Rauno Aaltonen és Tony Ambrose, valamint Paddy Hopkirk és Henry Liddon előtt. Azonban az első két helyen végző BMC Mini Cooper S, és a harmadik helyen záró Austin Mini Cooper S autók fényszóróit a verseny után szabálytalannak nyilvánították a felügyelők és mindhárom párost kizárták.
Így a győzelmet végül a finn Pauli Toivonen és Ensio Mikkander szerezte meg Citroen DS 21-gyel.
A döntésen maga a végső győztes Toivonen is felháborodott és nem volt hajlandó átvenni a sikerért járó serleget.