back to top
2025. január 09. 20:59

KezdőlapWRCMcErlean készen áll a Rally1-es autó jelentette nagy kihívásra

McErlean készen áll a Rally1-es autó jelentette nagy kihívásra

-

Josh McErlean idén nagy lehetőséget kapott támogatóitól, akiknek köszönhetően az idei WRC-szezon során az M-Sport versenyzője lehetett. Az ír versenyző készen áll a tanulásra idén.

Grégoire Munsterhez hasonlóan Josh McErlean is fizetős versenyzőként igazolhatott az M-Sport csapatába az idei WRC-szezonra, azonban amíg a luxemburgi versenyzőnek másfél éves tapasztalata van már a vb csúcskategóriájában, addig McErlean a téli teszteken ült először Rally1-es autóba.

Munster sem tud idén azonban a korábbi tapasztalataira hagyatkozni, mivel az idei évre változtak a Rally1-es autókra vonatkozó műszaki előírások, így például már hibrid egység sem lesz a járműben.

McErlean saját bevallása szerint készen áll a tanulásra és a Rally1-es autó jelentette nagy kihívásra.

“Nem kétséges, hogy sokat kell idén tanulnom – mondta az ír versenyző a Motorsport.com oldalnak. – A földön járok és tudom, hogy ez a szezon nagy kihívás lesz. Az elsődleges célokat megfogalmazva nem helyezzük magasra a lécet, annak ellenére, hogy a csapat szerint a hibrid egység nélküli autó inkább egy erős Rally2-es autóhoz hasonlít. Az M-Sport sok segítséget tud majd adni, és híresek a fiatal versenyzőknek biztosított lehetőségek megadásáról is.

Millener nem érti a sok kritikát McErlean szerződtetése miatt

Már kétszer voltam a gyárban, és igyekszek minél előbb beilleszkedni. A legfontosabb az autó megismerése és megszokása lesz, ettől pedig nem tántoríthat el semmilyen körülmény. Hibrid rendszer nélkül lehet, hogy könnyebb lesz a tanulás, de még így is meg kell szokni a nagyobb erőt és aerodinamikát. Idén új gumikat is kell használni, és amíg a többiek összetudják hasonlítani a Pirelli gumikat a Hankook abroncsokkal, számunkra ez nem lehetséges, mert nem vezettünk Rally1-es autót az olasz gyártó gumijain.”

Az ír versenyző már tudott pár métert gurulni is a Ford Pumával.

“A Monte szerintem mindenkinek nagy kihívás lesz, azonban egyelőre magunkkal kell foglalkoznunk. A múlt héten már tudtunk gurulni az autóval, de ez a vezetés nem olyan volt, mint ami a Montén vár majd ránk. A jövő héten Franciaországban folytatjuk a tesztelést. Azt hiszem, a csütörtök esti három gyorsasági lesz a legnehezebb a Montén.”

Friss