Kalle Rovanpera a finn Lappföld Rallyn kis híján elgázolt egy nézőt a nyitó szakaszon, szerencsére a kétszeres világbajnok reagálni tudott a váratlan helyzetre és inkább hófalba tette a Rally1-es Toyotát.
Először csak azt lehetett tudni, hogy Kalle Rovanpera komoly időt vesztett a Lappföld Rally nyitó szakaszán, miután hófalba csúszott. Nem sokkal később azonban kiderült, hogy egy őrült néző miatt került bajba a kétszeres világbajnok. Egy bal kanyar előtt már lehetett látni, hogy egy néző az út szélén van, azonban csak közelebb érve derült ki, hogy a néző az út szélén áll és ahelyett, hogy a hóba ugrott volna, a hófalhoz támaszkodva bízott szerencséjében, hogy a toyotás versenyző nem üti el.
Az eset végül Rovanpera jó megoldásának köszönhetően nem végződött nagyobb bajjal, a finn versenyző ugyanis nem húzta be annyira autójának elejét a belső ívre, mint amennyire lehetett volna, ezért aztán a kanyar kijáraton a nagy hófalba csúszott és kissé összetörte Rally1-es autóját.
Az eset több, mint hét perc elvesztésével járt Rovanpera számára, ezt az időt azonban végül a szervezők korrigálták, így 12 másodperc hátránnyal teljesítette a gyorsaságit.
Rovanpera a nap végén a verseny harmadik helyén állt, és nem hagyta szó nélkül az incidenst.
Videó az alábbi cikkben.
“Először csak azt láttam, hogy az út szélén áll egy néző, de azt hittem, hogy a hóban áll és csak, amikor a kanyarba értünk, vettem észre, hogy az úton van és a hófalhoz támaszkodik – mondta a kétszeres világbajnok a Rallit.fi oldalnak. – Ezután kanyarodnunk kellett, de nem vettem olyan szűkre a kanyart, mint ahogy kellett volna, ezért végül a hóba csúsztunk.”
“Mindenki gondoljon a saját biztonságára is! Ha látom nézőként, hogy jön egy raliautó, akkor átugrok a hó fal másik oldalára. Ez a néző látta, hogy jövünk, minket figyelt. Nem tudom, hogy mi járhatott a fejében. A normális kanyarív az lett volna, ha az autó elejét a hó fal mellé teszem, de akkor eltaláltuk volna a néző lábát. Ha normálisan kanyarodok, nagyon nagy baj lehetett volna. Szerencsére végül nem ütöttük el, és jól végződött az ijesztő jelenet.”