back to top
2025. március 09. 22:48
Többi

    KezdőlapWRCAz M-Sport versenyzője az utolsó pillanatban tudott nyerni a Malcolm Wilson Rallyn

    Az M-Sport versenyzője az utolsó pillanatban tudott nyerni a Malcolm Wilson Rallyn

    -

    Szombaton nyolc gyorsaságin rendezték meg immáron 48. alkalommal a Malcolm Wilson Rallyt, melyet az utolsó szakaszon tudott a maga javára billenteni Garry Pearson.

    Összesen 121 versenyző indult az idén már 48. alkalommal megrendezésre kerülő Malcolm Wilson Rallyn, melyen nyolc szakaszon összesen 68.9 km versenytávot kellett teljesítenie a mezőnynek.

    Az M-Sport ügyvezető igazgatójának nevét viselő versenyen szinte elvárt, hogy fordos versenyző nyerjen, ez pedig az utóbbi években általában teljesült is. Hogy csak valóban az utóbbi éveket nézzük, 2019-ben Euan Thorburn 2005-ös Ford Focus WRC-vel, 2020-ban és 2023-ban Adrien Fourmaux, 2021-ben Stephen Petch, tavaly pedig Elliott Payne Rally2-es Forddal tudott nyerni.

    Idén így nem kis nyomás nehezedett Garry Pearsonra, aki a brit bajnokságban az M-Sport versenyzőjeként áll rajthoz, azonban a hétvégi versenyen is komoly riválisok ellen kellett, hogy bizonyítson.

    A versenyt pedig a toyotás Meirion Evans kezdte a legjobban, és bár Pearson folyamatosan a nyomában tudott lenni, végül csupán az utolsó szakaszon tudta 1 másodperc előnnyel legyőzni riválisát. Így ismét fordos győzelem született, a toyotás Evans és a skodás Matthew Hirst előtt.

    Friss