Megjelent az Észt Rally 20 gyorsaságit tartalmazó időterve, melyben az eddigi ismert idei versenyek között a leghosszabb Power Stage szakaszt találhatjuk.
Az Észt Rallyt július 17-20. között rendezik a WRC-szezon nyolcadik futamaként, a versenyen összesen 20 gyorsasági vár a mezőnyre.
A rendezvény július 17-én, csütörtökön a hivatalos teszttel kezdődik, amit még aznap este egy szuperspeciál követ.
Pénteken hét gyorsaságit rendeznek, mégpedig igen érdekes elosztásban. Az első két gyorsaságit ugyanis még délelőtt ismét teljesítik a versenyzők, majd délután egy hosszabb szakaszt tartanak kétszer, a napot pedig egy szuperspeciál zárja ismét.
Szombaton nyolc gyorsasági következik, délelőtt mindkét pályát kétszer kell abszolválni, ahogy délután ismét két másik pályán kell duplázni.
Vasárnap mindössze három szakaszt rendeznek a napnyitó pályán csak egyszer kell végig érni, a másodikon pedig a délutáni Power Stage-et is tartják. Ez a szakasz a maga 24.2 km-es hosszával az eddigi leghosszabb idei Power Stage lehet. Az utolsó napon nem lesz szervizelés sem.
A rendezvény a tavalyi ERC-futam után tér vissza a WRC-be, ahol összesen 308.35 km-es versenytávot kell teljesíteni.
Észt Rally 2025. Időterv, magyar idő szerint
Július 17., csütörtök
08:01 Shakedown (Kastre) 4.08 km
19:05 SS1 Tartu vald 1 1.76 km
Július 18., péntek
08:16 SS2 Peipsiääre 1 24.35 km
09:09 SS3 Mustvee 1 11.37 km
10:53 SS4 Peipsiääre 2 24.35 km
11:46 SS5 Mustvee 2 11.37 km
14:44 SS6 Kambja 1 23.74 km
17:04 SS7 Kambja 2 23.74 km
18:15 SS8 Elva Linn 1.72 km
Július 19., szombat
07:23 SS9 Raanitsa 1 21.45 km
08:16 SS10 Kanepi 1 17.43 km
09:54 SS11 Raanitsa 2 21.45 km
10:47 SS12 Kanepi 2 17.43 km
14:05 SS13 Otepää 1 11.15 km
15:00 SS14 Karaski 1 11.97 km
16:35 SS15 Otepää 2 11.15 km
17:30 SS16 Karaski 2 11.97 km
18:51 SS17 Tartu vald 2 1.76 km
Július 20., vasárnap
08:39 SS18 Hellenurme 11.79 km
09:35 SS19 Kääriku 1 24.20 km
12:15 SS20 Kääriku 2 (Power Stage) 24.20 km