back to top
2025. június 21. 22:39
Többi

    KezdőlapERCHét hét alatt hat versenyen vett részt a Rally Hungary győztese

    Hét hét alatt hat versenyen vett részt a Rally Hungary győztese

    -

    Nem unatkozott az idei veszprémi Rally Hungaryt nyerő finn Roope Korhonen, aki hét hét alatt hat versenyen állt rajthoz, és mindössze öt napot töltött otthon.

    A 26 éves Roope Korhonen 2023-ban megnyerte a WRC3-as bajnokságot, majd tavaly hazájában, Finnországban lett bajnok. Idén azonban folytatja tanulását és fejlődését, hat és fél hónap alatt már kilenc versenyen állt rajthoz, ráadásul hatot május elejétől m mindössze hét hét alatt.

    A szezonját a finn bajnoki Lappföld Rallyn kezdte, ahol negyedik lett, majd ezt követte a WRC svéd versenye, ahol a WRc2-ben második helyezést ért el, majd az olasz Piemonte Rallyn állt rajthoz.

    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Ezt követte a zsúfolt időszak: előbb a portugál bajnoki Aboboreira Rallyn lett negyedik, egy héttel később megnyerte a veszprémi Rally Hungaryt, újabb egy héttel később már a portugál WRC-futamon lett negyedik a WRC2-ben és megnyerte a WRC2 Challenger kategóriát. Ezután ritka pillanat adódott, egy hétvége versenyzés nélkül telt, maj a portugál futam után két héttel már a svéd Skandináv Rallyn indult, ahol második lett az ERC-mezőnyben, hogy aztán újabb egy héttel később már a Szardínia Rallyn induljon, amit rá egy héttel a Lengyel Rally követett.

    Mindez megmutatja, hogy a profi versenyzők miként tudnak felérni a rallysport leggyorsabb versenyzői közé, igaz, ehhez nem is kevés anyagi támogatás is szükséges.

    Fotó: @World / Red Bull Content Pool

    Korhonen számára azonban nemcsak a versenyek jelentettek folyamatos változást, hiszen az ERC-ben az SRT csapat MRF gumikkal szerelt, míg a WRC-ben a Step Five Motorsport Hankook abroncsokat használó Rally2-es Toyotájával versenyzett.

    “Most már készen állok a pihenésre – mondta Roope Korhonen a DirtFish oldalának. – Ugyanakkor azt hiszem, hogy a folyamatos versenyzés jót tesz a karrieremnek, folyamatosan új verseny vár ránk, új szakaszokkal, új időtervek, szóval nagyon jó gyakorlás és tanulás. Az is igaz, hogy nem lehet minden versenyre úgy felkészülni, ahogy az ember eltervezi. Azonban a sok autóban ülés tud adni egy megfelelő tempót. Amikor azonban folyamatosan más gumikkal versenyzel, az autót is másképp kell beállítani, hogy kiderüljön az abroncs tapadása.”

    A finn versenyzőnek ugyancsak nagy változást okozhatott, amikor a szúk, technikás szardíniai szakaszok után a lengyel széles és igen gyors utakon vezetett.

    “Azt követően, hogy a szardíniai lassú és keskeny utak után a lengyel pályákon indultam, kissé küzdöttem az itiner információival. Azonban például a Rally Hungaryn elért győzelem után azonnal repülnünk kellett a Portugál Rallyra, mert hétfőtől már pályabejárás volt. Így igen gyorsan kell alkalmazkodni.”

    Szardínián szuperrallyval sikerült célba érnie Korhonennek, míg Lengyelországban baleset miatt kiesett.

    “A Szardínia Rally adott szakasza (a brutális pénteki második gyorsasági) szörnyű volt, de a baleset után a csapat nagyszerű munkát végzett. Megjavították az autót és folytatni tudtuk a versenyt, mégpedig a vártnál is jobb tempóval, mivel ezen a versenyen csak egyszer indultam, Rally3-as autóval. Lengyelországban aztán azt hiszem, hogy kicsit túl gyors próbáltam lenni és rossz íven próbáltam venni az ominózus kanyart, szélesre csúsztunk, majd visszatértünk és átestünk az út másik oldalán egy fának. Lengyelországban a legtöbb kanyarban van egy kis padka, amit ki lehet használni szélesre csúszáskor, most azonban egy kis árok volt ott.”

    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A Portugál Rallyn elért helyezéssel elégedett a finn versenyző, míg a Skandináv Rallyn egy verseny előtti hiba miatt nem tudott elég gyors lenni a futam elején.

    “Azt hiszem, a portugál WRC2-es eredménnyel elégedettek lehetünk, mert igen versenyképes a mostani mezőny. Olyan gyári támogatást élvező versenyzők, mint Oliver Solberg, Yohan Rossel és Gus Greensmith mögött pedig nem rossz zárni. A Skandináv Rallyn egy hibát vétettünk a teszten, mivel rossz differenciálművet használtunk. Később ezek jóra lettek cserélve, de az első napon sokat küzdöttem, utána viszont minden jól alakult, és sikerült második helyen zárni.”

    Korhonen a magyar győzelemmel nagyon elégedett volt.

    “A Rally Hungary egy jó eredmény volt a számunkra, nagyon jól feküdt az autónak is, és jól működtek az MRF gumik is, amik pont a durva körülményekre lettek kitalálva.”

    A toyotás versenyző elárulta jövőbeni tervét is.

    “Nagyon szeretnénk folytatni az ERC-szereplést, mert az most következő aszfaltos versenyek jó tanulást biztosítanának, mert kevés az aszfaltos tapasztalatom. Ráadásul a bajnokságban is jól állunk.”

    Korhonen az ERC-ben az ötödik helyet foglalja el azonos pontszámot gyűjtve Andrea Mabellinivel és Isak Reiersennel 21 pont hátránnyal követi az éllovas Miko Marczykot.

    Fotó: @World / Red Bull Content Pool

    A WRC2-ben a hatodik helyen áll, míg a WRC2 Challenger bajnokságban 15 ponttal követi Roberto Daprát a harmadik helyen.

    Friss