Kalle Rovanpera megőrizte délelőtti néhány másodperces előnyét a Finn Rallyn az első nap végig, így szoros csatában várhatja a második, hosszabb napot, mely során Ott Tanak komoly hátrányban lesz délutáni problémája után.
A Finn Rally első napját a tizedekre menő, kiélezett csata jellemezte már délelőtt is öt versenyző között, azonban ez megmaradt délutánra is, amikor a déli eső miatt már vizes, nedves pályákon kellett vezetniük a versenyzőknek.
A változó körülmények között Kalle Rovanpera képes volt megőrizni előnyét a nap végéig is, és déli előnyét még 5 tizeddel növelve, 4.9 másodpercre tudta növelni.
Adrien Fourmaux, Thierry Neuville, Takamoto Katsuta egymás között váltogatta a dobogós helyeket, amiből a nap végére Neuville jött ki jobban és a második helyen zárta a pénteken, előnye azonban csupán 2.8 másodperc Fourmaux és 3.2 másodperc Katsuta előtt.
Sami Pajari bár két szakaszt is tudott ma nyerni, délután kevésbé bírt riválisaival és az ötödik helyre csúszott, hátránya pedig 7.6 másodperc Katsuta mögött.
A nyitó napon folyamatosan hátrányban volt a rajtpozíció miatt Ott Tanak, Elfyn Evans és Sébastien Ogier is, így elsősorban egymással tudtak csak csatázni. Délután a nyolcszoros világbajnok kicsit tudott gyorsulni és felzárkózott a verseny hatodik helyére és mindössze 1.9 másodperccel követi Pajarit, valamint 8.4 másodperccel előzi meg Elfyn Evanst.
A vb-éllovas, 2019-es világbajnok Tanak azonban rögtön a második délutáni saras pályán hibázott egy lassító féktávján, fának csúszott és bár folytatni tudta a versenyt, az autó motor hangja nem volt túl egészséges, valamint az észt versenyző tempója sem volt túl versenyképes, így a nap végére Martin Sesks és Josh McErlean is megelőzte az M-Sport versenyzői között, csupán a délelőtt hibázgató Grégoire Munster maradt mögötte.
A hosszabb szombati napon így Munster, Tanak és McErlean fog takarítani, ami nyilván nem sok jót ígér a Hyundai észt világbajnokának. A második napon azonban további eső is érkezhet.
Rovanpera vezeti az őrült finn csatát péntek délben, Latvala a WRC2 második helyén
Finn Rally 2025, állás 10 szakasz után
1 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 56:31.6
2 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +4.9
3 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +7.7
4 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +8.1
5 #5 Sami Pajari – Markko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +15.7
6 #17 Sébastien Ogier – Vincent Lanadais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +17.6
7 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +26.0
8 #22 Martins Sesks – Renars Francis (LVA) Ford Puma Rally1 +40.5
9 #55 Josh McErlean – Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +1:06.0
10 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (FIN) Hyundai i20 N Rally1 +1:07.2
11 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 +1:19.4
Finn Rally 2025, a gyorsasági szakaszok időterve magyar idő szerint
Július 31., csütörtök
18:05 SS1 Harju 1 2.58 km Tanak 2:04.0 / 1. TANAK, 2. Neuville, 3. Ogier
Augusztus 1., péntek
07:03 SS2 Laukaa 1 17.96 km Pajari 8:27.6 / 1. ROVANPERA/KATSUTA, 3. Neuville
08:03 SS3 Saarikas 1 15.78 km Rovanpera 7:19.4 / 1. ROVANPERA, 2. Fourmaux, 3. Neuville
09:23 SS4 Myhinpää 1 14.47 km Rovanpera 6:31.4 / 1. ROVANPERA, 2. Fourmaux, 3. Neuville
10:51 SS5 Ruuhimäki 1 7.76 km Pajari 3:51.1 / 1. ROVANPERA, 2. Fourmaux, 3. Pajari
13:44 SS6 Laukaa 2 17.96 km Katsuta 8:28.8 / 1. ROVANPERA, 2. Katsuta, 3. Neuville
14:44 SS7 Saarikas 2 15.78 km Rovanpera 7:16.2 / 1. ROVANPERA, 2. Katsuta/Neuville
16:04 SS8 Myhinpää 2 14.47 km Fourmaux/Rovanpera 6:23.3 / 1. ROVANPERA, 2. Neuville, 3. Fourmaux/Katsuta
17:35 SS9 Ruuhimäki 2 7.76 km Neuville 3:54.9 / 1. ROVANPERA, 2. Neuville, 3. Fourmaux
18:30 SS10 Harju 2 2.58 km Fourmaux 2:08.3 / 1. ROVANPERA, 2. Neuville, 3. Fourmaux
Augusztus 2., szombat
07:01 SS11 Parkkola 1 15.51 km
08:42 SS12 Västilä 1 18.94 km
09:36 SS13 Päijälä 1 20.19 km
11:05 SS14 Leustu 1 16.44 km
14:01 SS15 Parkkola 2 15.51 km
15:42 SS16 Västilä 2 18.94 km
16:36 SS17 Päijälä 2 20.19 km
18:05 SS18 Leustu 2 16.44 km
Augusztus 3., vasárnap
09:35 SS19 Ouninpohja 1 23.98 km
12:15 SS20 Ouninpohja 2 (Power Stage) 23.98 km
Teljes nevezési lista
Teljes élő közvetítés: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények
A világbajnokság állása