back to top
2025. augusztus 03. 21:52
Többi

    KezdőlapWRCSébastien Ogier csatába száll a kilencedik vb-címért

    Sébastien Ogier csatába száll a kilencedik vb-címért

    -

    Sébastien Ogier a Finn Rally végén megerősítette, hogy ott lesz a következő WRC-futamokon és megpróbálja megszerezni a vb-címet.

    Sébastien Ogier kilenc futam után Ott Tanakkal együtt csupán 13 pontos hátrányban van a vb-éllovas Elfyn Evans-höz képest, és 10 pontra a második helyen álló Kalle Rovanperától, így akár ő is lehet idén világbajnok.

    A nyolcszoros vb-győztes toyotás a Finn Rally harmadik helyének megszerzése után megerősítette a Rally TV riporterének, hogy Paraguay-ban indulni fog.

    Rovanpera először nyert hazai versenyén, a Toyota tarolt a Finn Rallyn

    Majd picivel később a DirtFishnek elárulta, hogy több futamon is elindul.

    “Régebben azt mondtam, hogy úgy lehet bajnoki címet szerezni, ha annak ellenére, hogy kevésbé vagy versenyképes mégis sok pontot tudsz szerezni – mondta Sébastien Ogier. – Idén nem a bajnoki cím megszerzése volt eddig a cél, most mégis ez lett a prioritás. Aki a héten kérdezte tőlem, annak már elárultam, hogy a következő versenyeken is ott leszek.”

    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A DirtFish ezt követően megkérdezte, hogy már minden futamon ott lesz-e a francia toyotás.

    “Az biztos, hogy a következő versenyen indulok. Aki ismer, tudja, hogy van egy futam, ami után nem lelkesedem, de amikor a bajnoki címért harcolok, nem ez fog vezérelni. Idén három versenyt kihagytam, így nem számítottam arra, hogy ennyire csatában tudok lenni a bajnoki címért. Most nem bánom, hogy eredetileg nem a bajnokságot figyelembe véve kezdtem az évet, mert jó volt otthon is lenni, és felbecsülhetetlen az az idő is. Most azonban nagyon jól állok a bajnokságban, és tudom, hogy legalább két versennyel bővítenem kell a naptáramat, hogy legyen esélyem. Azonban még mindig versenyző vagyok, ezért megfogom tenni ezt a lépést.”

    Friss