back to top
2025. augusztus 24. 18:52
Többi

    KezdőlapWRCA Toyota nemcsak a versenyeken, de autófejlesztésben is jobban teljesített a Hyundainál

    A Toyota nemcsak a versenyeken, de autófejlesztésben is jobban teljesített a Hyundainál

    -

    A Toyota nagyjából elérte azt a határt, amíg el tudott menni a mostani Rally1-es autóval. Tom Fowler bevallotta, mostantól csak kis mértékben tudják javítani a Yaris teljesítményét. A japán gyártónak ehhez pedig nem is kellett minden jokert felhasználnia.

    A Toyota idén uralja a WRC-t, hiszen kilencből nyolc futamot nyert meg összesen négy versenyzővel. Sébastien Ogier három, Elfyn Evans, Kalle Rovanpera két-két, Oliver Solberg pedig egy futamon zárt az élen.

    Minden, amit tudni érdemes a KymiRingen megrendezésre kerülő WRX és ERX-versenyről

    Ezt a szintet persze komoly, háttérben zajló munkával, fejlesztéssel tudta a japán gyártó elérni. Azonban ehhez nem is kellett minden fejlesztési jokert felhasználnia.

    “Három jokerünk még mindig maradt az eredeti készletből, amit 2022-ben kaptunk – mondta Tom Fowler, a Toyota Technikai igazgatója. – A fejlesztés során most azonban elértük a határt. Most minden változtatás, minden, amit próbálunk tenni, hogy az autó gyorsabb legyen, csak kis mértékű javulást eredményez. Lehetne akár 3, 5 vagy 10 jokerünk is, az autón már sokat nem tudunk fejleszteni, mivel van egy határ, ameddig el lehet menni a mostani szabályok alapján, és ezt a határt már elértük.“

    Eközben a Hyundai plusz jokereket kért az FIA-tól, így minden gyártó megkapta ezt.

    Megjelent a RallyCafe magazin online különszáma a MotoGP Magyar Nagydíja elé

    “A két plusz jokerrel van összes öt. Próbáljuk kitalálni, hogy ezt miként tudjuk kihasználni, de a jelenlegi szintünkön már nehéz további javulást elérni.”

    Friss