back to top
2025. szeptember 29. 14:10
Többi

    KezdőlapWRCSébastien Ogier olyanra készül, amit még talán senki nem tudott megtenni

    Sébastien Ogier olyanra készül, amit még talán senki nem tudott megtenni

    -

    A nyolcszoros világbajnok Sébastien Ogier egészen elképesztő sorozatban van a tavalyi Japán Rally óta, hiszen azóta sosem szállt le a dobogóról, öt versenyen pedig nyerni tudott.

    Sébastien Ogier közel 42. életévéhez, ami során már szerzett nyolc vb címet, szinte karrierje legjobb formájában vezet. Nem túlzás ezt egy olyan versenyzőre mondani, aki a tavalyi japán WRC-futam óta kilenc futam alatt folyamatosan dobogón ért célba, öt versenyt nyert, háromszor második, egy alkalommal pedig harmadik helyen zárt.

    Ogier idén a Finn Rallyn elért harmadik hely után bejelentette, hogy beszállt a bajnoki címért folytatott csatába, és megpróbálja kilencedik vb-címét megszerezni, ami után Paraguayban és Chilében is nyerni tudott és két pont előnnyel a bajnokság élére állt.

    Nehéz egy ilyen teljesítményre megfelelő szavakat találni.

    Ogier azonban ennél is többet szeretne, hiszen megpróbál a szezon további három versenyén is a dobogón célba érni, anélkül, hogy kiesne.

    “Ez a szezon valóban eddig szinte tökéletes volt – mondta Ogier. – Idén nyolc futamból öt győzelem, nem számoltam utána, de futamonként 28-30 pont átlagpontszámot szerezve. Ez nyilván lenyűgöző. Azonban tudom, hogy tökéletes szezonra még senki sem volt képes, ezt szinte lehetetlen. Valószínűleg vannak, akik jobban ismerik a statisztikákat, mint én, de talán ilyenre még senki sem volt képes. Idén még három verseny van hátra, van esély, hogy megpróbáljunk minden versenyen hasonló eredményekkel zárni. Nem lesz egyszerű, de megpróbálom.”

    A WRC-szezon az Ogier számára is igen jól ismert Közép-Európa Rallyval, és Japán Rallyval folytatódik, majd az utolsó versenyt Szaúd-Arábiában rendezik, ahol viszont bármi elő fordulhat.

    Friss