Kalle Rovanpera jövőre már a japán Szuper Formula bajnokságban fog versenyezni, azonban a Közép-Európa Rallyn új pletyka kelt szárnyra pályaversenyzői karrierjével kapcsolatban.
Kalle Rovanpera korábban bejelentette, hogy idén befejezi rally karrierjét és 2026-ban a japán Szuper Formula sorozatban áll rajthoz a Toyota támogatásával. A kétszeres rally világbajnok végső célja, hogy minél közelebb kerüljön az F1-es lehetőséghez.
A Közép-Európa Rallyn azonban megjelent egy pletyka, mely szerint már januárban elkezdi a pályaversenyzést a finn pilóta, még pedig az Óceániai Regionális Formula bajnokságban, melynek mind a négy futamát januárban rendezik, a lebonyolítója pedig a Toyota.
A Rallit.fi oldal megkérdezte a pletyka valódiságát a KER-győztesétől.
“Nem tudom, hogy miket hallottál erről – mondta Rovanpera. – Éppen ezért nem tudok semmit sem mondani. Jelenleg még nem is szeretném kommentálni.”
A finn versenyző számára november végén Szaúd-Arábiában zárul a rally karrier a WRC utolsó idei futamával, ahol akár harmadik vb-címét is megszerezheti.