Thierry Neuville elképesztően gyenge szezont fut világbajnoki címvédőként, és könnyen lehet, hogy új jár, mint tíz évvel ezelőtt.
Thierry Neuville világbajnoki címvédési kísérlete hivatalosan is véget ért a Közép-Európa Rally vasárnapi első szakaszán annál a hídfőnél, amelybe frontálisan belerohant. A megfelelő helyre lerakott szalmabála tompította a becsapódást, a mederbe zuhanástól is megóvta a Hyundait, utóbb maga a pilóta is úgy vélte, hogy megmenthette az életüket a biztonsági elem.
A kihelyezett biztonsági elem menthette meg Thierry Neuville életét
Neuville az idén egyetlen versenyen sem jutott magasabbra a dobogó harmadik fokánál, Svédországban, Kenyában, Észtországban és Paraguayban lett harmadik, ami önmagában jó teljesítmény, de ennél csak rosszabb eredményei voltak. Hogy ez hol helyezkedik el minden idők legrosszabb címvédési kísérletei között, arra majd november végén visszatérünk.
Azonban két versennyel a szezon vége előtt reális veszélye van annak, hogy olyan történhet Neuville-lel, ami legutóbb tíz éve fordult elő vele: győzelem nélkül zárjhatja a szezont. Ez a Hyundai-nál töltött második szezonjában, 2015-ben esett meg legutóbb, akkor a belga versenyző a hatodik helyen zárta a világbajnokságot.
Abban a szezonban Neuville kétszer állt dobogóra, a legközelebb pedig a Svéd Rallyn állt a győzelemhez. Szombat este még vezetett a versenyben, vasárnap aztán Sébastien Ogier és Anders Mikkelsen is megelőzte, viszont az utóbbi hófalba ütközött, így a belga pilóta másodikként zárt, mindössze 6.4 másodperccel elmaradva a győztes Ogier mögött. A másik dobogós helyezését a Szardínia Rallyn érte el, amelyen az utolsó pillanatig küzdött Mads Ostberggel a harmadik pozícióért, végül Ostberg csak az ötödik lett, Neuville pedig harmadik.
Ennél az idén kétszer több dobogós helyezést ért el, a világbajnokságban is jobban áll egy pozícióval, csak hát 2014-ben nem világbajnokként hozta ezt a győzelem nélküli szezont. A Japán Rallyn és a Szaúd-Arábia Rallyn még győzhet Neuville, azonban ehhez a gyártók világbajnokságát már megnyerő Toyota betlijére és a Hyundai jelentős javulására egyszerre lenne szüksége. És a hídfőkkel is meg kell barátkoznia.