back to top
2025. december 28. 10:29
Többi

    KezdőlapWRCOgier elmondta, min lepődött meg leginkább a WRC-szezonban

    Ogier elmondta, min lepődött meg leginkább a WRC-szezonban

    -

    A kilencszeres világbajnok Sébastien Ogier nagyon büszke rá, hogy megelőzte az egyik csapattársát – amivel magát is meglepte.

    Sébastien Ogier egyáltalán nem úgy tervezte az évet, ahogyan végül alakult, hiszen a Toyota részmunkaidős versenyzőjeként nagyjából a WRC-futamok felén indult volna. Az év elején kihagyta a Svéd Rallyt és a Szafari Rallyt, és a nyáron sem utazott el Észtországba – így írhatott tündérmesét Oliver Solberg.

    Aztán a Finn Rally után elég jó pozícióba került ahhoz, hogy úgy döntsön, ismét megpróbálja megszerezni a kilencedik világbajnoki címét. Amíg tavaly a csapat beszélte rá erre, az idén ez a saját elhatározása volt, és végül siker koronázta az erőfeszítéseit, és beérte az örökranglistán az addig egyeduralkodó Sébastien Loeböt.

    Rangsoroltuk Ogier világbajnoki címeit – volt jobb a kilencediknél?

    Ogier-nek leginkább az tetszett, hogy sikerült legyőznie a 2022-ben és 2023-ban világbajnoki címet nyerő Kalle Rovanperát, aki az idén újra teljes munkaidőben versenyzett (később kiderült, hogy jó ideig utoljára, mert a pályaversenyést választotta, és 2026-ban már a japán Super Formulában indul, a távlati célja pedig a Forma–1).

    „Amikor 2021-ben úgy döntöttem, hogy kevesebbet leszek jelen a WRC-ben, Kalle éppen feljövőben volt, és sokan úgy gondolták, hogy már nem vagyok képes vele felvenni a versenyt. Nagyon büszke vagyok rá, hogy az idén sikerült megelőznöm – mondta Ogier a L’Équipe-nek. – A Japán Rally után meghívtam a csapatot egy italra, és Jonne később odajött hozzám, és bevallotta, hogy az egész évben lenyűgöztem őket a teljesítményemmel, és hogy én érdemlem meg leginkább a a világbajnoki címet.”

    Az említett Jonne nem más, mint Kalle Rovenperä most már csak korábbi navigátora, Jonne Halttunen, akinek szavai nagy hatást gyakoroltak Ogier-re.

    „Ellentétben azzal, amit néha mutatok magamról, valójában gyakran kérdőjelezem meg magamat. Úgy voltam vele, a pályafutás természetes cikuláshoz tartozik, hogy az új generáció megelőzi az embert – folytatta Ogier. – De az idén a Kanári-szigetek és Finnország kivételével, ahol verhetetlen volt, mindig jobb teljesítmény nyújtottunk Kallénál, és ez egészen meglepett.”

    Rovanperä végül harmadik lett a világbajnokságban Ogier és Elfyn Evans mögött.

    Friss