back to top
2026. február 07. 14:12
Többi

    KezdőlapWRCTovábbra is a Skoda versenyzője lesz az észt WRC2-es futamgyőztes

    Továbbra is a Skoda versenyzője lesz az észt WRC2-es futamgyőztes

    -

    2026-ban is Skoda Fabia RS Rally2-vel fog versenyezni az észt Robert Virves, aki tavaly megnyerte hazai futamát a WRC2-ben.

    Robert Virves 2019-ben szerezte első bajnoki címét, amikor Lettországban lett junior bajnok, egy évvel később már Észtországban lett junior bajnok, két évvel később pedig a WRC3 junior bajnoki címet szerezte meg.

    2023-ban lépett a WRC2-be, ahol a tavalyi szezon során már négyszer dobogón zárt, míg hazai futamát megnyerte Skodával.

    A 25 éves észt versenyző idén is marad a cseh gyártó autójánál, amivel legalább nyolc WRC2-es futamon fog indulni.

    “Büszke vagyok arra, hogy idén is a Skoda hivatalos versenyzője és tesztpilótája lehetek, így folytathatom együttműködésem a Toksport WRT-vel is – mondta Robert Virves. – Ez lesz a második szezonunk Jakko Viilo navigátorommal és bízunk benne, hogy a tavalyi tapasztalatokat felhasználva még jobb eredményeket tudunk elérni. A programunk legalább nyolc futamból áll majd, és a kenyai Szafari Rallyn kezdünk.”

    - Hirdetés -

    Friss