back to top
2026. február 23. 09:10
Többi

    KezdőlapWRCPajari szerint gödörbe kerülhetett volna, ha nem sikerül a svéd versenye sem

    Pajari szerint gödörbe kerülhetett volna, ha nem sikerül a svéd versenye sem

    -

    Sami Pajari nagyon rosszul kezdett a Montén, ezért mindenképp bizonyítani szeretett volna Svédországban, mivel még egy rossz futam miatt akár gödörbe is kerülhetett volna.

    Sami Pajari a tavalyi Japán Rallyn szerezte meg első dobogós eredményét a WRC-ben, ami után azonban fordulatos hétvége végén a negyedik helyen zárta a 2025-ös szezont Szaúd-Arábiában.

    A Montén ugyancsak szeretett volna jól szerepelni, azonban a nehéz körülmények között többször is bajba került, két baleset után pedig szombaton véget is ért versenye.

    A finn versenyzőt megviselte e rossz idénykezdés, azonban jól tudta, hogy Svédországban képes lesz javítani. Ez végül sikerült is, hiszen a harmadik helyen ért célba.

    “Tudtam, hogy a rossz szezonkezdés után lesz némi nyomás rajtam kívülről, de biztos voltam benne, hogy képes leszek összeszedni magam Svédországban – mondta Sami Pajari a Rallit.fi oldalnak. – Sportolóként mindig sikerben reménykedik az ember, és egy rossz futam után könnyen gödörbe lehet kerülni, különösen, ha a következő verseny sem sikerül jól. Ahhoz, hogy a lejtőt elkerüld, muszáj egy olyan verseny, ahol jól tudsz szerepelni, és ami után ismét nő az önbizalom. Szerencsére a svéd verseny valóban jól sikerült.”

    - Hirdetés -

    Friss