Martins Sesks és fordos társai a Svéd Rally péntek reggeli szakaszain sorban szerezték a defekteket, ami a lett versenyző kieséséhez is vezetett. Sesks szerint a csapatmérnök rossz döntése miatt nem bírták a gumik a körülményeket.
Igazán drámaian alakult a Svéd Rally péntek délelőtti programja az M-Sport versenyzőinek, hiszen Josh McErlean két lassú, Jon Armstrong egy, míg Martins Sesks három szakasz alatt négy defektet szedett össze, ami után a lett versenyző ki is esett és csak szombaton tudott visszatérni.
Sesks a verseny után megerősítette, hogy a csapat mérnökétől kapott rossz instrukciók miatt nem bírták a gumik a mínusz 15 fokos hidegben a körülményeket.
“Versenyen a nap 24 órájában, a hét minden napján kapcsolatban állunk a mérnökökkel – mondta Sesks a lett Go4Speed oldalnak. – Minden versenyzőnek saját WhatsApp-csatornája van, amin a mérnökkel tudnak kommunikálni. Minden egyes szakasz után külön utasításokat kapunk, amik alapján az autót be kell állítani. A csapat utasításait muszáj betartanunk, attól nem térhetünk el. Persze lehetnének más elképzeléseink, de a WRC-ben muszáj a mérnök kérését teljesíteni. Ezúttal a guminyomást illetően rossz információkat kaptunk, ezek nem voltak jók a hőmérséklethez és körülményekhez. Tavaly ugyanilyen értékek mellett versenyeztünk, akkor működtek.”
2025-ben valamivel enyhébb, mínusz 5 fok körüli hőmérséklet mellett zajlott a Svéd Rally.
