Elfyn Evans a Lappföld Rallyn készült a Svéd Rallyra, majd az ott szerzett tapasztalatok is segítettek számára, hogy a Svéd Rallyn is nyerni tudjon.
A Lappföld Rallyt sokan a Svéd Rallyra való felkészülésre használták fel, így volt ezzel Elfyn Evans is, aki nem csak a jó autóbeállítást tudta megtalálni Finnországban, de a jó tempót is.
“Nagyon fontos volt számunkra a finn versenyen való készülés, aminek a segítségével Svédországban azonnal jó tempóban tudtunk vezetni – mondta a walesi toyotás a Rallit.fi oldalnak. – A svéd versenyen még jobb helyzetben lehettünk volna, ha a nyitó napon nem a második helyről kell indulni, hanem később. A Lappföld Rallyn nagy hangsúlyt helyeztünk az autó beállítására, de a jó tempó megtalálására is. Amikor évente csak egy havas futam van a naptárban, akkor nagy jelentőséggel bír, ha sikerül előtte egy komoly tesztet teljesíteni.”
Evans a Montén elért második és a svéd első hely után csupán 1 ponttal szerzett kevesebbet, mint tavaly, amikor nagyon sokáig vezetni tudta a vb-t és csak az utolsó futam drámáinak köszönhetően tudta végül legyőzni Sébastien Ogier és lett világbajnok.
“Még túl korai lenne beszélni a vb-esélyekről, hiszen tudjuk, hogy mi történt tavaly. Most még semmit sem jelent, hogy vezetjük a bajnokságot, de az elmúlt versenyek eredményeivel elégedettek lehetünk.”
A WRC-szezon márciusban Kenyában folytatódik, ahol ugyancsak nyerni tudott tavaly Evans.
