back to top
2026. március 16. 11:49
Többi

    KezdőlapWRCKatsuta Tanaknak is köszönetet mondott első WRC-futamgyőzelme után

    Katsuta Tanaknak is köszönetet mondott első WRC-futamgyőzelme után

    -

    Takamoto Katsuta lett a WRC-történelem második futamgyőztes versenyzője, miután megnyerte a Szafari Rallyt. A toyotás versenyző nem győzött köszönetet mondani a célban, köztük Ott Tanaknak is.

    Takamoto Katsuta idén végre megtörte a jeget és az elképesztően nehéz Szafari Rallyn megszerezte első futamgyőzelmét.

    A sikerrel a második japán futamgyőztes lett a WRC-ben, érdekesség, hogy Kenjiro Shinozuka is Afrikában, de Elefántcsontparton tudott kétszer nyerni.

    Katsuta a célban az örömkönnyek között mondott köszönetet segítőinek.

    “Nem igazán tudom, hogy mit mondjak – mondta a japán pilóta. – Annyi nehézséggel küzdünk mindig. Biztosan nem volt mindig könnyű velem bírni, de a csapat hitt bennem, még a kudarcok után is. Nagy köszönet a csapatnak, mert nekik köszönhetően vagyok itt. Köszönöm Aaron (Johnston, navigátor) segítségét is, valamint a családomnak, mert mindig támogattak. “

    “Köszönöm a segítséget Ott Tanaknak is. Folyamatosan velem volt és sokszor beszéltünk, üzenetet küldtünk egymásnak. Biztosan minden reggel korábban kelt nálam, de most én is időben ébredtem.”

    Ott Tanak régóta jó viszonyban van Takamoto Katsutával és igyekszik neki segíteni, de az észt világbajnok kijelentette, hogy nem az edzője, csupán barátja a japán pilótának.

    Tanak az instán küldött üzenetet Takának a Szafari Rally után.

    „Nagyon búszke vagyok rád barátom! – írta Tanak. – Tudom mennyit jelent ez a siker neked és, hogy mennyi munkát tettél bele.

    Juha Kankkunen, a Toyota csapatvezető-helyettese áttudja érezni Katsuta helyzetét, miután 41 évvel ezelőtt ő is Kenyában szerezte első győzelmét. Az első siker már megvan, most haladnunk kell tovább előre. Szép munka volt Taka-san.”

    “1985-ben én is hasonló helyzetbe kerültem, amikor az első győzelmem szereztem – mondta a négyszeres világbajnok. – Nagyon jól tudom, hogy mit érez most Taka. Csapatként ugyan voltak nehéz pillanataink, különösen tegnap. A fiúk azonban nagyszerűen vezettek végig és maximális pontot szereztünk vasárnap. Taka nyert, Sami Pajari harmadik lett, szóval nem lehetünk csalódottak. A szombaton történteket ki kell vizsgálnunk, de elégedettek lehetünk.”

    - Hirdetés -

    Friss