Sébastien Ogier a svéd WRC-futam után nem áll rajthoz Horvátországban sem, az oka teljesen érthető és összefüggésben van azzal, amit már a kilencedik vb-címe után is elárult.
Sébastien Ogier tavaly részmunkaidős programja ellenére is megtudta nyerni a vb-t, kilencedik alkalommal. Ezt követően elárulta, hogy idén 10 futamon készül elindulni, azonban csak akkor fog versenyezni, ha gyermekének nem lesz tanítási szünete.
A 42 éves francia versenyző idén már kihagyta a Svéd Rallyt, majd a horvát nevezési listán sem szerepelt.
“A horvát verseny idején tanítási szünet lesz – mondta Ogier a francia L’Equipe újságnak. – Emiatt pedig inkább a családdal maradok, mintsem versenyezzek.”
A Horvát Rally április 9-12. Között kerül megrendezésre, előtte egy héttel pedig Húsvét lesz, ami a világ szinte minden táján tanítási szünetet jelent.
Mivel Ogier továbbra is elindulhat 10 futamon, így valószínűleg a Kanári-szigeteken már versenyutóba ül, amit a horvát futam után 2 héttel rendeznek.
A toyotás versenyző egyik kedvenc futama a Portugál Rally, melyen ő tartja a győzelmi rekordot, míg Japánban is biztosra vehető indulása, mivel az a csapat hazai futama, így vélhetően a horvát futamot követően több futamon is rajthoz áll.
Ogier két teljesített verseny után a bajnokság hatodik helyén áll 40 pont hátránnyal Elfyn Evans mögött.
