Sébastien Ogier folyamatosan kap kérdéseket a jövőjével kapcsolatban, most azonban elárulta, nem biztos, hogy 2027-ben még versenyezni fog.
A kilencszeres rally világbajnok Sébastien Ogier immáron 42 éves és 2021 óta csak részmunkaidőben versenyez, ami ellenére tavaly ismét világbajnokságot nyert.
Idén 10 futamon tervez indulni, amiből eddig kettőt teljesített.
A belga RTBF oldal a Szafari Rally után interjút készített a francia toyotással, aki elárulta, nem biztos, hogy 2027-ben még a WRC-mezőnyben lesz.
“Jövőre új autók készülnek a szabályok szerint, ami alapján a Toyota már el is készített egy járművet – mondta Ogier. – Ezt az autót egylőre nem teszteltem és nincs is tervben, hogy vezetni fogom. Közeledik a pályafutásom vége, nem tudom megmondani, hogy jövőre is versenyezni fogok-e. A vágyam továbbra is megvan, hogy folytassam a karrierem, de vannak más dolgok is az életben. Sokkal régebb óta versenyzek, mint amit valaha is terveztem. Azonban adok még néhány hónapot magamnak, hogy véglegesen döntsek.”
Az idei év igen nehezen indult Ogier számára, a Montén harmadik lett, míg Kenyában generátor probléma miatt szuperrallyzni kényszerült, így 40 pont hátránnyal csupán hatodik helyen áll a bajnokságban.
“Jó, amikor különböző generációk csatáznak egymással és még mindig képes vagyok a fiatalokkal küzdeni. Előbb-utóbb azonban mindenki számára véget ér a karriere.”
Ogier elárulta, a WRC27-es autó nem kelt fel az érdeklődését annyira, mint a mostaniak.
“Jövőre a WRC27 autók visszalépnek a mostaniakhoz képest. A cél, hogy a top kategóriában minél többen harcoljanak egymással. Technikailag azonban az új autók már kevésbé izgalmasak számomra, mint a mostaniak. Egyelőre más versenyzők is kevés pozitívat mondanak róluk.”

