A Hyundai Motorsport minden Rally1-es autója különleges festést kap a Horvát Rallyra, amivel a három éve elhunyt Craig Breenre emlékezik.
Idén április 9-12. között rendezik a Horvát Rallyt, így éppen a futamot követő hétfőre esik Craig Breen tragikus tesztbalesetének harmadik évfordulója.
A rendkívül népszerű, 33 éves korában elhunyt ír versenyző emlékére a Hyundai különleges festtéssel vesz részt a hétvégi versenyen, az autókra Breen arcképét festik, valamint elhelyezésre kerülnek a #ForCraig és a Flat to the square right feliratok is.

A Hyundai emellett támogatást nyújt a J1000 Forestry Series részvevőinek, amit az ír tehetséges versenyzők támogatására hoztak létre Breen tragédiája után.
A dél-koreai gyártó idén azonban nemcsak Horvátországban emlékezik egykori pilótájára, a hideg versenyeken a csapattagok Breen sapkájához hasonlót viseltek, továbbá a #For Craig felírat minden futamon az autókon volt és lesz.

„A csapatban továbbra is egyértés van azt illetően, hogy továbbra is emlékezni akarunk Craig Breenre nemcsak a pilótára, aki a szakaszokon volt, hanem arra az emberre is, aki a versenyeken kívül volt – mondta Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatvezetője és elnöke. – Craig élete minden területén a rally megtestesítője volt, a versenyeken mutatott bajtársiasságától kezdve a szülőföldjén, Írországban a következő tehetséggeneráció gondozása iránti szenvedélyéig mindenki megtalálhat benne valamit, ami pozitív hatással volt rájuk. Megtiszteltetés számunkra, hogy életének egy kis részét képezhettük, és az egész csapat nevében beszélhetek, amikor azt mondom, hogy mindent megteszünk, hogy emléke tovább éljen.”

„Nyilvánvaló, hogy a szervizparkban mindenkit megérintett Craig nagylelkűsége, őszintesége és jókedve, és mindannyian hiányoljuk a jelenlétét – mondta Andrew Wheatley, a Hyundai Motorsport sportigazgatója. – Ezek a különleges festések csak egy kis módja annak, hogy a csapat tisztelegjen előtte, különösen itt a Horvát Rallyn. Régóta a WRC-ben vagyok, így nem kerülte el a figyelmemet Craig halálának hatása, és saját kezdeményezéseinken, valamint a Craig Breen Alapítvány kezdeményezésein keresztül létfontosságú, hogy mindannyian megtegyünk mindent, hogy emlékezzünk rá.”
Craig Breen 33 éves korában a Horvát Rally előtti teszten veszítette életét 2023-ban.
