Szuzuka a világ egyik legkedveltebb, de közben a hibázást legkevésbé toleráló pályája, ahol még az F1-es pilóták is nagyon könnyen bajba kerülhetnek. Összeállításunkban olyan eseteket elevenítünk fel, amikor bebizonyosodott, hogy ezen az aszfaltcsíkon a legkisebb hibának is súlyos következményei lehetnek.
Valószínűleg, ha a Szuzuka, a Forma-1 és a baleset szavakat egy mondatban említjük, akkor jó eséllyel Ayrton Senna és Alain Prost 1989-es, vagy 1990-es ütközésére gondolunk, hiszen kétségtelenül ez az 1987 óta a versenynaptárban szereplő pálya két leghíresebb balesete (meg persze Jules Bianchi 2014-es tragikus bukása, de erre senki nem emlékszik szívesen).
A pilóták által közkedvelt, sokak által a legjobb F1-es pályának tartott helyszínen ugyanakkor rengeteg baleset történt már az évek alatt, ezek nagy része pedig annak volt köszönhető, hogy a jelen állapotában 5807 méteres aszfaltcsík az egyik legkevésbé megbocsátó helyszín, ami a hibázást illeti, és, ha valaki ront, jó eséllyel a falban köt ki, hiszen a tempó igen nagy, miközben nincsenek Hősök tere méretű bukóterek.
Emiatt aztán egy-egy szabadedzésen elkövetett legkisebb rontás után is előfordult már, hogy az illető rommá törte az autóját, de legalább megrongálta azt. A nagyobb bukások pedig értelemszerűen jelentős anyagi kárral jártak. Ilyen baleset volt Alan McNish 2002-es időmérőn történt csattanása is, amikor az utolsó toyotás futamára készülő skót pilóta a hírhedt 130R-ben, egy 300 km/h körül teljesített ultragyors balosban hibázott, majd 280 km/h-val csapódott a szalagkorlátnak, valósággal átfúrva azt.
A 69G-s becsapódás után a Toyota a korlát túloldalán levő töltésen állt meg, az autó hátulja pedig teljesen eltűnt. McNish-nek óriási szerencséje volt, hogy nem frontálisan kapta telibe a falat, így zúzódásokkal megúszta, és a saját lábán szállt ki a roncsból, az F1 orvosi stábja azonban nem engedte elindulni a másnapi versenyen. Mint kiderült, nemcsak az utolsó toyotás futama lett volna, hanem az utolsó fellépése is az F1-ben, így ezzel a hatalmas ütközéssel búcsúzott a királykategóriától.
Szuzukában mindig is könnyű volt úgy kicsúszni, hogy az ember összetörje az autóját
A 130R egyébként bőven szedett „áldozatokat” az évek során, odacsapta itt Benettonját 1991-ben az újonc Michael Schumacher is, de 2009-ben a szintén első szuzukai hétvégéjét teljesítő Jaime Alguersuari, vagy 2001-ben a Prosttal debütáló Tomas Enge is. Sokak bánatára a kanyart 2003-ra átépítették, és a megváltoztatott profilja már nem igazán állítja kihívás elé a pilótákat. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne lenne még nehéz része a pályának.
Az első szektorban levő S-kanyarokban is könnyű hibázni, ahogyan azt Michael Schumacher senkitől sem zavartatva bemutatta a 2005-ös Japán Nagydíj harmadik szabadedzésén, de itt történt Nigel Mansell híres, hátsérüléssel járó 1987-es balesete is, ami miatt ki kellett hagynia a japán és az ausztrál futamát, és ami jó eséllyel a világbajnoki címébe került.
A S-kanyarok végén található gyors jobbos, a Dunlop is csak első ránézésre tűnik egyszerűnek de nagyon nem az. Megtapasztalta ezt többek között Marcus Ericsson és Gianni Morbidelli is a Sauberrel 2018-ban, illetve 1997-ben.
Ezt követi a Degner 1 és Degner 2, amelyekben továbbra is kavicságy található, ráadásul nagyon szűk a bukótér. A 2009-es időmérőn kétszer is le kellett állítani a körözést, mert Jaime Alguersuari és Heikki Kovalainen is a falban kötött ki, de megtréfálta már ez a kanyar 2010-ben Lewis Hamiltont is.
Mick Schumacher found the barrier on his way back to the pits at the end of FP1 😣#JapaneseGP #F1 pic.twitter.com/rvsZWOlCoM
— Formula 1 (@F1) October 7, 2022
2022-ben Mick Schumacher is megtréfálta a japán pálya
Miként tette azt a második Degner után következő jobbos törés a Red Bullja kerekét a fűre tevő, majd óriásit boruló Danyiil Kvjattal a 2015-ös időmérőn, vagy az ezt követő hajtűkanyar Eddie Irvine-nal az 1999-es kvalifikáción. És nemcsak a hajtű előtt, hanem utána is el lehet dobni az autót, ahogyan azt Carlos Sainz 2017-ben remekül szemléltette.
A pálya utolsó szektorába lépve a Spoon is tartogathat meglepetéseket annak, aki túl szélesen próbálja megkezdeni azt (Michael Schumacher így járt pórul 2012-ben), vagy a kijáraton fut szélesre (Jacques Villeneuve 2002-ben, vagy Valtteri Bottas 2017-ben). Ezután jön a már említett 130R, de ezzel nincs vége a megpróbáltatásoknak, hiszen még az utolsó sikán utáni törésben is el lehet dobni az autót. Megmutatta ezt Timo Glock az időmérőn 2009-ben, vagy Daniel Ricciardo 2014-ben a második szabadedzésen. Kettejük közül előbbi járt rosszabbul, mert a felfüggesztés elvágta a lábszárát, így ki kellett hagynia a Toyota utolsó hazai F1-es futamát.