back to top
2024. december 22. 12:02

KezdőlapF1Meghalt a korábbi F1-es pilóta, aki a versenyzés mellett az Abba együttesben...

Meghalt a korábbi F1-es pilóta, aki a versenyzés mellett az Abba együttesben dobolt

-

Hosszan tartó betegség után, 76 éves korában elhunyt Karl Edward Tommy Borgudd, avagy ismertebb nevén „Slim” Borgudd, korábbi svéd Forma-1-es pilóta és zenész.

Zenésznek indult, majd Forma-1-es pilóta (is) lett belőle. Egy mondatban így lehetne összefoglalni „Slim” Borgudd életművét. Az 1946-ban, Borgholmban született svéd úgy tűnt, hogy a zenélésben találja meg a számításait. Olyan, rövid életű bandákban játszott dobosként, mint a Lea Riders Group, a Made in Sweden vagy a Solar Plexus. Így kötött barátságot Björn Ulvaeus-szal még azelőtt, hogy az énekes és dalszövegíró az Abba egyik társalapítójává vált volna. Később az Abba-ban is fellépett dobosként.

Egy barátság vezetett oda is, hogy Borgudd belekóstoljon a versenyzésbe, az 1960-as évekbben, Angliában turnézva ismerte meg ugyanis Chris Barber amatőr versenyzőt és jazz zenészt, akitől vásárolt egy Lotus 22-es sportautót. Innen pedig nem volt megállás, noha azért az út könnyűnek sem bizonyult. Miután egy ideig a svéd Formula Fordban versenyzett, az anyagi támogatás hiánya miatt éveken át hanyagolnia kellett az autósportot.

Embed from Getty Images

Az ATS-sel az 1981-es Brit Nagydíjon 

Az áttörést az 1979-es év hozta meg, amelyre sikerült összeszednie a pénzt egy F3-as Európa-bajnoki szezonra (miután alkalmanként már szerepelt a svéd F3-ban), amelyet annak ellenére a harmadik helyen zárt Alain Prost és Michael Bleekemolen mögött, hogy ki kellett hagynia néhány versenyt.

Ekkorra az Abba már világhírnévre tett szert, Ulvaeus pedig F1-es üléshez segítette barátját, aki 1981-ben, 34 évesen debütált a királykategóriában az ATS-sel, amely az Abba logóival versenyzett.

Habár az együttműködés nem kecsegtetett komoly sikerekkel, mégis összejött nekik néhány meglepő eredmény: Borgudd 6. lett a Brit Nagydíjon, valamint Zandvoortban is a legjobb tízben végzett. A svéd F1-es karrierje végül nem tartott sokáig, 1982 elején három futamon még indult a Tyrrell-lel (és vitte magával az Abba szponzorációját is), Brazíliában pedig 9. ért célba, ami Nelson Piquet és Keke Rosberg utólagos kizárásával 7. helyre változott.

Embed from Getty Images

Egy Mercedes Supertruck volánjánál 1997-ben 

Noha az F1-es karrierje véget ért, Borgudd a versenyzéssel nem hagyott fel: a Forma-3000-ben és a híres Macau GP- is feltűnt, és éveken át versenyzett túraautókkal és kamionnal. Legnagyobb sikerei ebben az időszakban az 1989-es Willhire 24 órás megnyerése Snettertonban (túraautó) és az 1991-es brit és 1995-ös Európa-bajnokság első helyezése (kamion.)

Friss