41 évvel ezelőtt rendezték az 1982-es Monacói Nagydíjat, amely minden idők egyik legfordulatosabb végjátékát hozta a Forma-1-ben. Az utolsó három körben összesen öt pilótának volt esélye a győzelemre, végül olyasvalaki diadalmaskodott életében először, aki sokáig azt hitte, hogy hibájával eldobta a sanszot.
A Forma-1 történetében számos drámai végjátékot hozó futam akad, ám valószínűleg egyik sem ér az 1982. május 23-án, azaz éppen 41 éve rendezett Monacói Nagydíj nyomába. Az a szezon egyébként is minden idők egyik legőrültebb idénye volt, hiszen a 16 futam során összesen 11 versenyző állt a dobogó tetején, ráadásul kettőnél többször ezt senki nem tette meg. Sőt, az is előfordult, hogy zsinórban kilenc versenyen át mindig más diadalmaskodott. Ezen adatok mindegyike minimum holtversenyben rekord, mint ahogyan az is, hogy végül Keke Rosberg mindössze egy elsőséggel húzta be élete egyetlen vb-címét.
Ennek az évnek volt a koronaékszere a Monacói Nagydíj. A pole pozíciót René Arnoux szerezte meg, ami nem is volt meglepő, hiszen a Renault bombaerős volt abban az évben. A szezon során tíz rajtelsőséget vagy ő, vagy csapattársa, Alain Prost hozott el, más kérdés, hogy a kocsi egyben rendkívül megbízhatatlan is volt, és ketten együtt a futamok több mint felén kiestek. Így történt ez Monacóban is, de akkor nem a technika ördöge volt a ludas.
A rajt után Arnoux vezetett, de aztán viszonylag hamar kiesett
Arnoux annak rendje és módja szerint megtartotta a vezetést a rajtnál, és azt utána sem engedte át másnak. Egészen a 15. körig, amikor is megpördült az uszodánál, és fel kellett adnia a futamot. Ekkor Prost vette át a vezetést, aki még annak is örülhetett, hogy a közvetlen üldözők közül Rosberg szintén összetörte az autóját. Ez már az addigra eleredő esőnek volt betudható, ami aztán a későbbi négyszeres világbajnok vesztét is okozta.
Amikor már úgy tűnt, hogy Prost megszerezheti idénybeli harmadik győzelmét, a 76 körös viadal 74. körében falhoz csapta az autót az alagút utáni sikán kijáratánál. Innentől kezdődött a drámai végjáték, amely persze manapság már nem történhetne meg, hiszen beküldenék a biztonsági autót, esetleg piros zászlóval félbeszakítanák a futamot.
Akkoriban azonban szó sem volt ilyesmiről, így Riccardo Patrese vette át a vezetést, ám a Brabham pilótája nem sokáig örülhetett ennek. A következő körben ugyanis az akkor még Loewsnek hívott hajtűkanyarban megcsúszott egy olajfolton, megpördült, a kocsi pedig lefulladt. Akkor még nem is sejthette, hogy ez az olajfolt közvetetten a sikeréhez is hozzájárult.
Patresét ketten is megelőzték, név szerint Didier Pironi és Andrea de Cesaris. Ezt a kört még mindketten befejezték, ám az utolsó kört már nem tudták, és szinte egyszerre állt meg alattuk az autó. A Ferrari pilótája egy korábbi incidens miatt sérült autóval versenyzett, de vesztét nem ez okozta, hanem hogy az alagútban kifogyott az üzemanyaga. Az pedig már egészen elképesztő, hogy az olasz versenyzőnek ugyanez volt a sorsa.
A felsoroltakon kívül más nem vezette a futamot, de Derek Dalyt még mindenképpen meg kell említeni. A brit pilóta a futam korábbi szakaszában falhoz csapta a Williamst, aminek következtében egyrészt leszakadt a hátsó szárnya, másrészt elkezdett folyni a váltó olaja. A kocsi lelassult, így a végjátékban már egykörös hátrányban volt Patreséhez képest, mielőtt a váltó végleg felmondta a szolgálatot, a hiba nélkül viszont akár nyerhetett is volna. Az olasz versenyző pont az ő autójából származó olajon csúszott meg, de más szempontból nézve ez riválisa sérült autójának következménye volt.
Hogy mekkora volt a káosz, azt jól jelzik az akkor már szakkommentátorként dolgozó James Hunt szavai, aki kijelentette, hogy „nevetséges helyzetben vagyunk, itt ülünk a rajt-célvonalnál, várunk a győztesre, de úgy tűnik, nem jön el”. Végül aztán megérkezett, és a nyertes nem volt más, mint Patrese, aki a lejtőn gurulva újra tudta indítani a motorját.
Patrese észre sem vette, hogy nyert
Az olasz versenyzőnek azonban fogalma sem volt, hogy életében először diadalmaskodott az F1-ben. A levezető kör során azon gondolkodott, hogy ezt eldobta, és nem is sietett annyira, inkább felvette Pironit egy fuvarra. A futamot megelőző versenyzői eligazításon azt az utasítást kapták, hogy csak a győztesnek kell megállnia a Monacóban csupán képzeletbeli dobogó előtt, Patrese pedig vissza akart hajtani a bokszutcába, de ezt nem hagyták neki. Ezt követően tájékoztatták arról, hogy mi lett az eredmény.
„Úgy kerültem vissza az élre, hogy nem is tudtam róla – idézte fel az eseményeket az Autosportnak adott interjújában. – Amikor átszeltem a célvonalat, fogalmam sem volt, hogy győztem, mert akkoriban még nem volt rádiózás. Kellemes felismerés volt, hogy először nyertem nagydíjat.” Hogy még egy csavar legyen a történetben, felmerült, hogy Patrese a pályabírók segítségével indította újra az autót, ám később kiderült, hogy ők csak a pályáról tolták le, közvetlen szerepük pedig nem volt abban, hogy a Brabham életre kelt.
Az akkor 28 éves versenyző úgy nyert, hogy csak ő teljesítette a versenytávot, míg a dobogó másik két fokára Pironi és De Cesaris állhatott fel, akik nem értek célba. Daly szintén pontot szerzett, hiszen Nigel Mansell és Elio de Angelis mögött hatodikként rangsorolták, Prost pedig úgy is a hetedik lett, hogy csupán 73 kört fejezett be. Összességében tíz pilótát rangsoroltak, de ennek csak a fele látta meg a kockás zászlót.