back to top
2025. július 08. 17:37

Sebők Máté

990 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS

Az FIA elnöke komolyan gondolja a V8-as vagy V10-es motorokat – a csapatoknak is ez az érdekük?

Mohammed ben Sulayem ismét hangsúlyozta, hogy véleménye szerint az F1-nek a szívómotorok irányába kellene mennie.

Rongálás, lopás: több bűncselekmény is történt a részben Eddie Jordan emlékére rendezett kiállításon

Egy autóban kárt tettek, egy másiknak pedig ellopták a kormányát a silverstone-i hétvégén rendezett kiállításon.

„A világáról nem tudott” a fájdalom miatt a Red Bull tanácsadója, amikor egyik szemére megvakult

53 éve ezen a napon szenvedett nagyon peches balesetet Helmut Marko, aminek következtében egyik szemére elvesztette a látását.

A pálya mellől nézte az F1-es futamgyőztes, ahogyan fia az ő szerelésében vezet korabeli autót (videó)

Nagy élményben volt része Jacques Laffite fiának, aki édesapja felszerelésében vezetetett F1-es autót annak vigyázó tekintete közepette.

Ha honfitársa igazat állít, Verstappen vélhetően már idén szabadon távozhat a Red Bulltól

Robert Doornbos váltig állítja, hogy Max Verstappen szerződésében egy olyan záradék is szerepel, amely eddig nem került elő a sajtóban.

Soha nem szelték át elsőként a célvonalat, mégis F1-es futamgyőztesek, kik ők?

74 éve rendezték az 1951-es Francia Nagydíjat, amelyen Luigi Fagioli úgy nyert, hogy nem ő haladt át elsőként a célvonalon.

Senna győztes autójának elemétől Schumacher sisakjáig remek ereklyék találnak gazdára hamarosan

Az F1 Silverstone-ban ismét megünnepelheti hetvenötödik évfordulóját, ennek kapcsán egy aukciót is rendeznek.

Nem csak az autótervezésről szól – hat terület, ahol már látszik Newey hatása az Aston Martinnál

Andy Cowell csapatfőnök elmagyarázta, hogy Adrian Newey miért jelent jóval többet az Aston Martinnak, mint a jövő évi autó kulcsa.

Sörösdobozok repültek a száguldó Schumacherék felé – 20 éves az F1 egyik legnagyobb botránya

Napra pontosan 20 esztendővel ezelőtt rendezték a 2005-ös USA Nagydíjat, amely minden idők egyik legnagyobb F1-es balhéját hozta.

A mezőny még el sem rajtolt, amikor Mansellék már árkon-bokron túl jártak

36 éve ezen a napon rendezték az 1989-es Kanadai Nagydíjat, amelyen Nigel Mansellék már a rajt előtt megkezdték a versenyt.

SZERZŐINK

1 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
0 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
9 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
237 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
92 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
145 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
6132 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
57 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
584 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3047 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
317 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
64 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1250 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
990 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
32 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
- Advertisment -
Google search engine

Legolvasottabb cikkjeink