71 éve vesztette életét Luigi Fagioli, aki elsősorban a második világháború előtt számított nagy sztárnak, de még az F1-es világbajnokságon is elindult néhány futamon. A sorozat első idényében harcban volt a végső győzelemért, de futamot nem ekkor, hanem a következő szezonban nyert, ám a körülmények miatt dühében visszavonult.
1952. június 20-án, azaz éppen 71 évvel ezelőtt vesztette életét Luigi Fagioli, a második világháború előtti Grand Prix-versenyzés egyik sztárja, aki sokszor viselkedésével keltett botrányt. A Forma–1-ben is elindult néhány futamon, és több statisztikai mutatójáról is elmondható, hogy abban alighanem soha senki nem fogja felülmúlni őt.
Fagioli 1898. június 9-én született az Olaszország középső részén található kisvárosban, Osimóban. Gyerekként a labdarúgásba és a bokszba is belekóstolt, és bár később autóversenyző lett belőle, főleg az ökölvívásban elsajátított tudása és marcona külseje miatt igencsak félelmet keltő megjelenése volt, amelyhez sokszor barátságtalan viselkedés társult.
Kezdetben hegyi- és sportautóversenyeken indult, majd 1926-ban csatlakozott az akkor még bőven nem világbajnoksággá alakuló Grand Prix-mezőnyhöz. Négy évvel később a Maserati ajánlott neki ülést, amit szép eredményekkel hálált meg. Az 1931-es Monacói Nagydíjon a hazai hőssel, a később az F1 történetének legidősebb versenyzőjévé váló Louis Chironnal csatázott a győzelemért, és bár alulmaradt, sokan elismerték a teljesítményét. A visszavágás ideje pár héttel később, Monzában jött el, ahol így ismét a hazai pályán szereplő pilóta diadalmaskodott.
Fagioli az Alfa Romeo színeiben 1933-ban
1933-ban az Alfa Romeóhoz igazolt, majd egy évvel később jött a kor egyik kiemelkedő csapata, a Mercedes. Fagioli heves vérmérsékletűnek számított, és gyakran előfordult, hogy megtorolta a vele szemben elkövetett vélt vagy valós sérelmeket. Emiatt többször keveredett botrányba, és az első, Ezüstnyíllal futott versenye is egy ilyenbe torkollott.
A Forma–1 által később csak egyszer használt, lényegében két egyenesből és az azokat összekötő kanyarokból álló AVUS-on Alfred Neubauer, a Mercedes csapatmenedzsere arra utasította Fagiolit, hogy maradjon csapattársa, a futamot vezető Manfred von Brauchitsch mögött. Az olasz versenyző annyira dühös lett emiatt, hogy nemes egyszerűséggel kiszállt az autóból, és feladta a futamot.
A szezon során aztán kétszer is összejött neki a győzelem, ám a csapatutasítások végigkísérték a Mercedesnél eltöltött éveket. A stuttgarti istálló a kor egyik legnagyobb sztárját, a német Rudolf Caracciolát favorizálta, de Fagioli többször is szembement a csapatutasítással, és megtámadta őt. A kapcsolatnak 1936-ban lett vége, hiszen a következő idényt már a másik nagy német gyártónál, az Auto Unionnál kezdte meg.
Fagioli viharos éveket teljesített a Mercedesnél
Ekkor már nem kellett megelégednie a második számú pilóta szerepével, és szabadon versenyezhetett Caracciolával. Ennek azonban az lett a vége, hogy a konfliktusuk odáig eszkalálódott, hogy a Tripoli Nagydíjon Fagioli egy kerekekhez használatos kalapáccsal támadt rá riválisára, miután úgy vélte, szándékosan feltartotta őt. A szezon későbbi szakaszában aztán egészségügyi problémák gyötörték, és reumája miatt előfordult, hogy csak bottal volt képes járni, a futamot pedig fel kellett adnia.
Ezt követően a második világháború előtti és utáni éveket is kihagyta, ám az évek során javult az egészségügyi állapota, ezért 1950-ben, a Forma–1-es világbajnokság évében közel 52 évesen visszatért a Grand Prix-versenyzésbe. Fagiolit az akkor világverőnek számító Alfa Romeo szerződtette, állandó csapattársai pedig a szintén sztárnak számító Giuseppe Farina és az akkor még feltörekvő Juan Manuel Fangio voltak. A sorozat történetének első futamán, a Brit Nagydíjon a második helyről indult, majd ugyanitt végzett, miután az argentin versenyző saját hibájából kiesett.
Ezt követően csupán Monacóban esett ki, ugyanis részese volt az első körben bekövetkezett bukásnak, és persze a többiekhez hasonlóan ő sem indult az Indy 500-on. A következő három futamon viszont egyaránt a második helyen ért célba, egyszer Farina, kétszer Fangio mögött, így a szezonzáró Olasz Nagydíjra úgy utaztak el, hogy mindhárman lehettek világbajnokok.
Futamot nem nyert, de stabilitásával Fagioli végig harcban volt az első F1-es vb-címért
Fagiolinak ehhez az kellett, hogy a leggyorsabb körrel együtt megnyerje a futamot, míg Fangio egyáltalán ne szerezzen pontot, Farina pedig legfeljebb a negyedik pozícióban végezzen, vagy a harmadikon úgy, hogy nem futja meg honfitársával holtversenyben a leggyorsabb kört. (A képlet az autócserékkel még bonyolódhatott volna,) Végül nemhogy mindhárom, de egyik kritérium sem valósult meg: Fangio ugyan kiesett, de megfutotta a leggyorsabb kört, Farina nyert, így övé lett a vb-cím, míg Fagiolit a 48-as számú Ferrari is megelőzte Dorino Serafinivel, illetve Alberto Ascarival a volán mögött. Érdekesség, hogy a 2003 és 2009 között használt pontrendszerben Fagioli úgy lett volna világbajnok, hogy egyetlen futamot sem nyert.
A következő szezonban Fagioli az Indy 500 mellett a Svájci és a Belga Nagydíjat is kihagyta, és csak Reimsben állt rajthoz először. A futam jól kezdődött számára, ám amikor kiállt a bokszba, az Alfa Romeo arra utasította, hogy cseréljenek autót Fangióval, akinek a motorja nem működött megfelelően. Az argentin versenyző végül megnyerte a futamot, csapattársa pedig 22 körös hátrányban, a tizenegyedik helyen ért célba. Az olasz pilóta annyira megharagudott a döntés miatt, hogy azonnali hatállyal visszavonult a Forma–1-ből.
Az akkori szabályok szerint függetlenül attól, hogy ki hány kört teljesített, pilótacsere esetén egyenlő arányban osztották el a megszerzett pontokat, a történelemkönyvekben pedig minden résztvevő neve mellett ott van az adott eredmény. Így történhetett meg, hogy bár Fagioli soha nem szelte át elsőként a célvonalat, mégis F1-es futamgyőztesnek mondhatta magát.
A Francia Nagydíjon történtek nagyon feldühítették Fagiolit
Ráadásul nem is akármilyen futamgyőztesnek, hanem minden idők legidősebbjének, hiszen aznap 53 éves és 22 napos volt. Továbbá (az Indy 500-as pilótákat nem számítva) Jim Clark mellett ő az egyetlen, aki megnyerte élete utolsó F1-es futamát, illetve százszázalékos győzelmi mutatóval rendelkezik egy adott szezonban, bár nyilvánvaló, hogy ezeket egyikük sem ilyen módon akarta elérni. Fagioli összesen hét futamon indult, amiből hatszor dobogóra állhatott, ennél jobb mutatóval pedig csak Serafini rendelkezik, akinek az említett Olasz Nagydíj volt az egyetlen F1-es versenye.
1952-ben a Lanciához igazolt, ahol sportautóversenyeken vett részt. A Mille Miglián a harmadik helyen ért célba, megelőzve régi riválisát, Caracciolát. 1952-ben el akart indulni a Monacói Nagydíjon, amelyet akkor sportautókkal futottak, hiszen a Forma–1 1951 és 1954 között nem versenyzett a hercegségben. Az alagútban azonban balesetet szenvedett, és bár kezdetben úgy tűnt, hogy nem szenvedett súlyos sérüléseket, állapota egyre csak romlott, és szűk három héttel később a monte-carlói kórházban meghalt.