back to top
2024. október 06. 00:40

KezdőlapWRCSordo két hónap szünet után tér vissza a WRC mezőnyébe

Sordo két hónap szünet után tér vissza a WRC mezőnyébe

-

Dani Sordo legutóbb Kenyában állt rajthoz versenyen, ugyanakkor Észtországban és Finnországban is ott volt, hogy segítse Teemu Suninen versenyét. 

Dani Sordo idén eddig öt WRC futamon állt rajthoz, azonban legutóbb Kenyában, ami már több mint két hónapja volt. A spanyol versenyző azonban Görögországban ismét a Hyundai harmadik autójába ülhet. 

“Az Akropolisz Rally egyike a legdurvább murvás versenyeknek – mondta Dani Sordo. – A kemény útfelület miatt azonban nagyon jó a tapadás a pályákon. Ezen a versenyen a szokásosnál magasabb autóval kell indulni a sziklák miatt. A terep mellett az időjárás is nagy feladat elé állítja a versenyzőket, mert általában meleg van, ezért pedig sokat kell innunk. Szeretnénk megismételni tavalyi hármas sikerünket, amihez a legtöbbet kell kihoznunk az autóból.” 

Sordo az idei eredmények alapján a nyolcadik helyről várhatja az Akropolisz Rallyt, melyen korábban nyolcszor indult és 2013-ban, valamint tavaly is dobogón tudott zárni. 

Az idei görög versenyen 15 szakasz vár majd a versenyzőkre, akiknek így 307.89 km versenytávot kell teljesíteniük. 

Az időjárás jelen pillanatban úgy tűnik, hogy pénteken még esős lehet, a hétvége folytatásában azonban száraz napos idő várható 28-30 fokkal. 

Friss