Portugáliában ért véget a rallycross Európa-bajnokság, Benyó Máté az év végi harmadik helyért utazott a futamra és idei legjobb eredményével meg is szerezte azt.
A belgiumi Metteben rendezett forduló után Benyó Máté a negyedik, Koncseg Zoltán a hatodik, Mózer Márk a nyolcadik, Kárai Tamás a 11. helyen utazott a szezonzáróra, ám a szoros pontverseny miatt még nagyot változhattak a helyezések.
A rallycross most sem hazudtolta meg magát, ez nem az a sportág, ahol egyértelműen alakulna a versenyek kiemenetele. A négy kvalifikációs futam Kárainak sikerül a legjobban, mindannyiszor az első három között intette le a kockás zászló, így negyedik helyen ment tovább, no meg gyűjtötte be az ezért járó 16 bajnoki pontot, amivel máris 55 egysége lett a belga verseny utáni 39-ből.
Koncseg Zoltán szintén 16 pontot szerzett, mivel ugyanolyan befutókat produkált mint Kárai, vagyis egyet nyert, kétszer második, egyszer pedig harmadik lett. Benyónak nehezen indult a hétvége, csak negyedik lett az első kvalin, ám utána már lendületbe jött ő is és a Peugeot is, két második hely után az utolsó futamot nyerte, ezzel hatodik lett és ezért 15 pontot kapott. A bökkenő az volt, hogy vele a bajnokságban holtversenyben álló Liimatainen is éppen ennyit szerzett, sőt Litwinowicz harmadikként fordult, így a 18 pontjával beszállt Benyóék harmadik helyért vívott csatájába, és már hárman álltak ugyanannyi ponttal.
Az elődöntők következtek, az elsőben Litwinowicz második lett O’Donovan mögött, Koncseg a negyedik helyen végzett ezzel számára véget ért a szezon, mert lemaradt a döntőről, ahova viszont bejutott Liimatainen.
A második elődöntőben a hat versenyzőből négy magyar állt a rajtrácsra, végül Kárai második lett, Benyó harmadik ami mindkettejüknek a döntőt jelentette. A pontok tekintetében semmi sem dől még el, a második helyért itt 8, a harmadikért hat pont járt, így Litwinowicz kétpontos előnybe került a továbbra is fej-fej mellett haladó Benyó és Liimatainen előtt.
A döntőben a már bajnok O’Donovan mellett Belevskiy állt az első sorban, utána Litwonowicz és Kárai, majd Benyó és Liimatainen következett. A rajt után pedig jött a szokásos káosz, Benyó jól rajtolt, de O’Donovan beragadt, majd amikor mélyet fékezve próbált visszakapaszkodni a belső ívre húzódó Kárai miatt a pálya szélére került. Közben elöl összezártak, így Benyó hátra szorult.
Kárai jokerre ment, Benyó pedig a negyedik helyen volt, ám a két riválisa előtte csatázott. A harmadik körben Liimatainen fordult jokerre, Kárai pedig múszaki hiba miatt lelassult. Sajnos Benyó is lemaradt az élen haladó Belevskiytől és Litwinowicztól, veszni látszott az év végi dobogó. A lengyel viszont a negyedik körben jokerezettt, mivel már csak a finnre koncentráltak, és ez óriási hiba volt. Amikor az Audi visszatért a pályára Liimatainen oldalról megtorpedózta. A Hyundai a pálya szélére került, Litwinowiczot pedig még O’Donovan is megtolta hátulról.
Innen már csak be kellett fejezni, Belevskiy és Máté is jokerezett az utolsőó körben és zavartalanul értek célba. Benyó Máté idei legjobb eredményével, a második hellyel szerezte meg a bajnokság harmadik helyét.
Megérdemelte ez nem kérdés. Nyirádon tört meg a jég, Máté ott könnyeivel küszködve állt a dobogón, majd Belgiumban és Portugáliában is a pódiumon fejezte be a versenyt és ezzel 106 pontot gyűjtve harmadik lett az EURO RX1-ben.
Koncseg Zoltán 72 ponttal hatodik helyen fejezte be az évet, Kárai Tamás 65 ponttal lett hetedik, Mózer Márk pedig 59 ponttal nyolcadik.