back to top
2024. október 04. 23:11

KezdőlapWRCA WRC3 idei bajnoka jövőre a WRC2-ben folytatná

A WRC3 idei bajnoka jövőre a WRC2-ben folytatná

-

Diego Dominguez már a második teljes WRC-szezonjában megnyerte a WRC3-as bajnokságot, jövőre pedig egy szinttel szeretne feljebb lépni. 

A 24 éves paraguayi Diego Dominguez jr. Tavaly szerepelt első teljes szezonjában a WRC3-ban, akkor azonban még kénytelen volt beérni a bajnoki második helyezéssel, a bajnoki címet Roope Korhonen szerezte meg, akinek elég volt négy verseny is az év végi első helyhez, miután minden versenyt megnyert. A tavalyi Chile Rallyn bár még Dominguez bajnoki címet szerezhetett volna, azonban műszaki hiba miatt kiesett. 

A paraguayi versenyző idén azonban pont ezen a versenyen tudta bebiztosítani WRC3-as bajnoki címét szezonbeli negyedik győzelmével. 

Dominguez 2025-ben már szeretne a WRC2-ben bizonyítani. 

“Ehhez a bajnoki címhez már tavaly is közel voltam, úgy, hogy akkor teljesítettem az első teljes szezont – mondta a 24 éves versenyző a WRC hivatalos oldalának. – A WRC3-ban nem tartott sokáig mire bajnok tudtam lenni, de jövőre szeretnék a WRC2-be lépni, ahol tovább tarthat mire az élmezőny tempóját felveszem. Bízom benne, hogy képesek leszünk ott is az élmezőnyben harcolni idővel.” 

„Sok hullámvölgyön mentem át a szezon eleje óta, és hihetetlen, hogy azon a versenyen tudtam bebiztosítani a bajnoki címet, mely legközelebb van az otthonomhoz.”

Friss