back to top
2024. december 04. 19:13

KezdőlapRXElfogadták a 2025-ös rallycross-vb versenynaptárat - Nyirád is benne van!

Elfogadták a 2025-ös rallycross-vb versenynaptárat – Nyirád is benne van!

-

A Motorsport Világtanács jóváhagyta a rallycross világbajnokság 2025-ös versenynaptárát. A sorozat nyolc helyszínen versenyez majd a tervek szerint, ám konkrét pályákat még nem neveztek meg, csak a vendéglátó országokat árulták el.

Két verseny helye már biztos volt, a januári jeges kanadai szezonnyitót és a júniusi finn versenyt, amelyet a Kymiringen rendeznek, már korábban bejelentették.

Abban is erősen bíztunk, hogy a magyar forduló is helyet kap a naptárban. Így is lett, április 11. és 13. között érkezik Nyirádra a World RX és az EURO RX mezőnye.

Május elején a portugáliai Lousada következik, ide 2008 után tér vissza a bajnokság, majd a hónap végén Nagy-Britanniában rendeznek utcai versenyt. A finn forduló után két héttel jön Svédország, a Magic Weekendre július elején kerül sor. Az idei szezonzáró török futamban nagy potenciált látnak a rendezők, mert jövőre július végén utazik oda a mezőny. Ennek valószínűleg nem örülnek az elektromos autókkal versenyzők, mert biztosan hatalmas forróság nehezít meg majd a dolgukat.

Utána hosszú szünet következik, aztán november végén kap egy újabb esélyt Ausztrália, hogy végre versenyt rendezzen.

Az Eb mezőny értelemszerűen a szezon közepén, Európában rendezett versenyeken indul majd, tehát a magyar, a portugál, a brit, a finn, a svéd és a török helyszíneken döntik el a bajnoki cím sorsát.

foto:: FIA

Friss