back to top
2024. október 28. 13:26

KezdőlapF1Utólag kapott nagyobb büntetést Verstappen a Mexikóban történtekért

Utólag kapott nagyobb büntetést Verstappen a Mexikóban történtekért

-

Max Verstappen kétszer 10, azaz összesen 20 másodpercnyi büntetést kapott, amiért a Mexikóvárosi Nagydíj elején kétszer is leszorította Lando Norrist a pályáról. A sportfelügyelők utólag azonban rájöttek, hogy nem adtak elég büntetést.

A versenyt végül a 6. helyen záró holland az FIA elsőre kiadott dokumentumai alapján ugyanis elkerülte, hogy akár egy büntetőpont is kerüljön a neve mellé, ezért a felügyelők a verseny után visszavonták a 4-es kanyarban történt, azaz az első leszorítás indoklását, majd módosítva újra kiadták azt. Ebben pedig már az szerepel, hogy Verstappen 2 büntetőponttal lett gazdagabb, amivel 6-ra nőtt a büntetőpontjainak a száma a jelenlegi egy éves időszakra. Automatikus eltiltás 12 pont összegyűjtése esetén jár, így a holland még csak félúton van ehhez.

A két leszorítás:

Ami Verstappen 10 másodperces büntetéseit illeti, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a verseny utáni sajtótájékoztatóján telemetriai adatokat kinyomtatva igyekezett bizonyítani, hogy az első büntetés jogtalan, mert Norris akkor sem tudott volna a pályán elfordulni a 4-es kanyarban, ha Verstappen nincs ott mellette. A felügyelők azonban úgy döntöttek, hogy a McLaren pilótája „biztonságos és kontrollált módon” vezetett és „képes lett volna végrehajtani a manővert a pályán”, ha Verstappen nem szorítja le.

Ami a második leszorítást illeti, Verstappen azért nem kapott büntetőpontot, mert a felügyelők úgy ítélték meg, hogy a leszorítás ott nem szándékos, hanem véletlen módon történt amiatt, mert a holland túl nagy tempót vitt be a kanyarba, majd nem tudta a pályán befejezni az előzést.

Középső ujjal mutogatás 300 km/óránál – kihúzta a gyufát a Red Bull fiatalja

Friss