back to top
2025. július 30. 19:09
Többi

    KezdőlapWRCAdrien Fourmaux újra dobogóra állna Finnországban

    Adrien Fourmaux újra dobogóra állna Finnországban

    -

    Adrien Fourmaux ugyan tetőt dobott a Finn Rally előtti tesztelés alatt, de a versenyen szeretné megismételni a tavalyi teljesesítményét.

    Túlzás lenne azt állítani, hogy zökkenőmentes volt Adrien Fourmaux felkészülése a csütörtökön kezdődő Finn Rallyra, hiszen a tesztelés során tetőre tette a Hyundait. A szerelők azonban helyrehozták az autót, és folytatni tudta a finnországi tesztelést.

    Az Észt Rallyn Fourmaux ötödikként zárt, ami annak fényében nem rossz teljesítmény, hogy mennyire szenvedett a verseny első napján, az utolsó napon pedig egy ugratón megsérült az autója. Így is Elfyn Evans előtt végzett, hozzájárulva ahhoz, hogy csapattársa, Ott Tänak átvegye a vezetést a világbajnokságban.

    Fourmaux örül, hogy segíteni tudott csapattársának, hogy átvegye a vezetést a bajnokságban

    Fourmaux-nak tavaly kifejezetten jól ment Finnországban, a harmadik helyre hozta be a Ford Pumát, az idén pedig a Hyundaijal is szeretne dobogós helyen végezni.

    „A Finn Rally a WRC örökségének része, kihagyhatatlan esemény – szögezte le Fourmaux. – A szakaszok fantasztikusak, és a szurkolóknak köszönhetően a hangulat is. Finnországban már az első szakasztól kezdve küzdeni kell, a versenyzők közötti különbégek kicsik, az utak gyorsak, és nem lehet kihagyni egyetlen kanyarcsúcsot sem. Nagyon megterhelő az autóban ülni, mert minden kanyarban nyomni kell, nagyon sok a magaslat és az ugrató, különösen az idei Power Stage-en. Tavaly a dobogón végeztem Finnországban, és ezt az idén is szeretném megismételni.”

    A Finn Rally csütörtöktől vasárnapig tart, a mezőnyre 20 gyorsasági szakasz során 307.22 km versenytáv vár. Az előrejelzések szerint csapadékmentes időjárás és 25 fok körüli hőmérséklet várható.

    Friss