A Horvát Rally bár már régóta népszerű a magyar versenyzők között, azonban csupán egy alkalommal sikerült magyar versenyzőnek megnyerni. 2017-ben Botka Dávid és Mesterházi Márk volt erre képes.
Mi a közös a Barum Rallyban és a Horvát Rallyban?
Mindkettő nagyon népszerű futam a magyar versenyzők és szurkolók között. Valamint, hogy mindkettőn csupán egyszer született magyar győztes.
A cseh versenyen 1987-ben Ferjáncz Attila és dr. Tandari János volt erre képes, míg Horvátországban 2017-ben született magyar siker.
A Horvát Rally abban az évben dél szomszédunk és Szlovénia bajnoki naptárában szerepelt, ami mellett CEZ-futam és a Central Rally Trophy rendezvénye volt.
A futam során 10 gyorsaságit és 155.69 km versenytávot kellett teljesíteni a 64 nevező párosnak, akik között nem kevesebb, mint 14 magyar kettős volt.
A verseny során végül rajt-cél győzelmet aratott Botka Dávid és Mesterházi Márk, akik R5-ös Skodával indultak.
A második helyen Hadik András és Kertész Krisztián tudott célba érni R5-ös Forddal, 22.3 másodperc hátránnyal, míg a harmadik helyet a szlovénok sztárja, Rok Turk és Blanka Kacin szerezte meg R5-ös Peugeot-val.
Ez volt az egyetlen alkalom, amikor magyar siker született a Zágrábi rendezvényen, de remélhetőleg nem az utolsó.