2009-ben bár Herczig Norbert már megtudta nyerni a Nyílt Országos Bajnokságot Subaruval, első ORB-címét 2005-ben szerezte meg Skodával.
2009-ben az MNASZ két bajnokságot írt ki itthon. A Nyílt Rally Bajnokság mezőnyét a WRC-vel, A-csoportos és H-csoportos autókkal indulók alkották, gyakorlatilag ezt lehet a mai ORC elődjének tekinteni. Az Országos Rally Bajnokságban az N-csoportos és homológ gépekkel lehetett indulni.
A szezon végén Hadik András és Juhász István N-es Subaruval nyerte az ORB-t, míg Herczig Norbert és Baranyai László Subaru Impreza WRC-vel a NYRB abszolút bajnoki címét.
Herczig Norbert számára így 2015-ben érkezett el a pillanat, amikor az első ORB-bajnoki címét is szerezhette Igor Bacigál navigálásával Skoda Fabia R5-tel.
A 10 évvel ezelőtti szezon során Herczigék fantasztikus évet teljesítettek, hét futamból négyet tudtak megnyerni, Kassán pedig már az abszolút 15. hely és 7 szerzett pont is elég volt a bajnoki cím megszerzéséhez.
A bajnoki évet felejthetetlenné téve Herczigék a szezonzáró Mecsek Rallyn egy Skoda Felicia Kit Carral álltak rajthoz. Ennek oka az volt, hogy a budapesti versenyző 1998-ban egy ilyen autóval kezdte karrierjét.

Herczigék később 2016-ban és 2017-ben is ORB-címet szereztek.