Természetesen Akio Toyoda, a Toyota igazgatótanácsának elnöke a helyszínen élhette át a japán gyártó sikerét a hazai versenyén, ami előtt azonban a csapat is meglepte.
A Toyota sorozatban ötödik gyártói vb-címét megnyerve indulhatott a hazai, japán versenyén, melyen már a futam előtt meglepte Akio Toyodát, a japán gyártó igazgatótanácsának elnökét, aki Morizo álnéven maga is szokott versenyezni.
“Csütörtökön, amikor Aichiban megérkeztem a csapathoz, hogy üdvözöljek mindenkit, hirtelen váratlan üdvözletben volt részem: a csapattagok ugyanis üdv a csapatban! Felkiáltással engem üdvözöltek – kezdte Japán Rally utáni üzenetét Akio Toyoda. – Ez eszembe juttatta, mennyire összetartó a Toyota Gazoo Racing WRC-csapata, és hihetetlenül boldoggá tett, azonnal elűzte a fáradtságomat. Ez egy olyan hétvége volt, amikor ismét hálás voltam, hogy ilyen kivételes csapattársak mellett küzdhetek. Szeretném őszintén megköszönni a csapatnak, hogy már gyártói vb-címmel térhettek vissza Japánba.”
A Toyota pedig hazai versenyét is hármas sikerrel zárta, miután Sébastien Ogier nyert Elfyn Evans és az első dobogóját szerző Sami Pajari előtt, Kalle Rovanpera hatodik lett, miután pénteken bajba került, de a szuperrallyzó Takamoto Katsuta is célba ért.
“Ezúttal Seb, Elfyn és Sami tiszta versenyzést tudtak bemutatni! Kalle és Takamoto nehézségei ellenére is kitartottak a végéig. Örömmel fogadtam, hogy öt autó is célba ért a japán utakon. Köszönjük mindenkinek. Takamoto gondjai engem is elszomorítottak. Szervokormány nélkül is megőrizte küzdőszellemét. Bizalmasan bevallotta, hogy a motivációját a szurkolók adták, akik az út széléről biztatták. És persze Aaron és az autót javító szerelők rendíthetetlen munkája is felbecsülhetetlen volt.”
Toyoda örült a kilátogató sok szurkolónak is.
“A hétvégén sok rajongót láttam a szakaszok mellett. Az Aichi és Gifu városának környékén megrendezett Japán Rally immár negyedik alkalommal zajlott, és úgy tűnik, ez a fajta útszéli hangulat megszokottá vált. Fokozatosan közeledünk az „európai motorsport-kultúrához”, amelyet mindig is csodáltam. Igazán örülök ennek. Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki részt vett a Japán Rally megszervezésében.”
Végezetül a Toyota nagyfőnöke elárulta, izgatottan várja a szezonzáró Szaúd-Arábia Rallyt, ahol három toyotás versenyző küzd meg az egyéni vb-címért.
“Elfyn, Scott, Seb, Vincent, Kalle, Jonne… ez a hat versenyző egy magas szintű és izgalmas versenyt fog bemutatni a szezonzárón. Kívánom, hogy adjatok bele mindent Szaúd-Arábiában, és ne bánjatok meg semmit!”
Toyoda nem feledkezett meg arról, hogy a Japán Rally idején Portugáliában Jari-Matti Latvala, a WRC-csapat vezetője megnyerte a Historic Eb-t.
“Gratulálok Jari-Mattinak ehhez a történelmi bajnoki címhez! Remélem, hamarosan újra találkozunk, és együtt ünnepelhetjük ezeket a győzelmeket!”
A Japán Rally után, hétfőn a Toyota bejelentette 2026-os csapatfelállását, melyre már Latvala is megérkezett Japánba.
