Martins Sesks sokáig a győzelemért tudott harcolni a szaúdi WRC-szezonzárón, azonban végül defektek és műszaki hiba miatt nem sikerült célba érnie.
Sokan azt várták, hogy a Dakar többször győztese, a 20-szoros Közel-Kelet Rally bajnok, háromszoros tereprally világbajnok Nasser Al-Attiyah lesz a Szaúd-Arábia Rally meglepetése, azonban a katari versenyző sok probléma után nem tudott elég jó eredményt elérni a Forddal.
Al-Attiyah helyett Martins Sesks okozott meglepetést, aki több szakaszt is nyert, a verseny élén is állt, végül azonban az utolsó előtti szakaszon két defektet is szerzett, majd autója is erőtlen lett, így kiállni kényszerült.
„Olyan eseménydús verseny volt, hogy még a legkreatívabb jövendőmondó sem tudta volna ezt megjósolni – mondta Martins Sesks a verseny után. – Az utolsó előtti szakaszon szerzett második defekt után a motorral is probléma lett, furcsa zaj hallatszott, és az autó elvesztette az erejét. Célba sikerült ekkor még érni, de nem tudtuk megoldani a problémát.”
A lett versenyző azonban pozitívumot is talált a nehéz futam után.
„Sikerült bebizonyítanunk, hogy a többiekkel azonos ismereti szint mellett képesek vagyunk kiemelkedően teljesíteni, és elég jó tempóra vagyunk képesek. Összességében elégedettek lehetünk és örülünk, hogy fel tudtuk venni a tempót.”
Martins Sesks eddig meg nem erősített hírek szerint 2026-ban az M-Sport pilótája lehet.
