back to top
2025. december 05. 09:44
Többi

    KezdőlapERCHamarosan havas finn versennyel kezdődhet az ERC-szezon?

    Hamarosan havas finn versennyel kezdődhet az ERC-szezon?

    -

    Bő egy év múlva akár havas finn versennyel is kezdődhet az ERC-szezon, miután a projekt közelebb került a megvalósuláshoz.

    2024-ben a Finn Motorsport Szövetség (AKK) tárgyalásokat folytatott Rovaniemi és Kemijarvi településekkel, hogy a Lappföld Rally Európa-bajnoki verseny lehessen.

    Rovaniemi azonban ezt nem szerette volna, így az AKK most Savonlinna településsel tárgyal a projektet illetően. A tervek szerint 2027 és 2029 között rendezhetnének először Kelet-Finnországban Eb-futamot.

    Savonlinna környékén idén még március 8-án is tudtak havas versenyt rendezni, így a téli körülmények a tavasz kezdetén is garantáltak.

    Az AKK szerint a tárgyalás most eljutott egy előzetes megállapodás szakaszába, jelenleg a régió önkormányzataival, településeivel és a regionális szövetségekkel zajlik megbeszélés.

    “Minden előfeltétel adott egy Kelet-Finnországi ERC-futam megrendezéséhez – mondta Arto Toivonen, az AKK Sports Oy igazgatótanácsának elnöke. – A láthatóság és a piaci potenciál óriási, de kemény munkát is igényel. Szeretnénk a WRC-futam kapcsán már jól ismert modell alapján ERC-futamot rendezni, hogy új export – és kapcsolatépítési lehetőségeket kínálhassunk a régió számára. A projekt során széles körű az együttműködés, mintegy 2000 önkéntes munkáját igényli. Bízunk benne, hogy a régió önkormányzatai, városai, regionális szövetségei meglátják a lehetőséget a projektben.”

    “Finnország erős motorsport kultúrával és jó nemzetközi hírnévvel rendelkezik rendezőként – mondta Kimmo Vainio, az AKK vezérigazgatója. – Egy téli Eb-futam megfelelne az AKK stratégiai céljának, és megerősítené Finnország pozícióját a motorsportban, valamint támogatná a finn WRC-futamot is.”

    A verseny a tervek szerint 12-14 gyorsaságiból állna és 180 km versenytáv várna a mezőnyre.

    Friss