A Dakar tizedik szakasza, melyen véget ér a rendezvény második maratoni etapja, maga lesz a nagy homokozás, hiszen a versenyzők más nem is fognak látni, csak a homoktengert és annak különböző képződményeit.
A Dakar tizedik szakasza a homokról fog szólni, a motorosoknak 371 km, míg az autósoknak 420 km szelektív távot kell legyűrni, amihez még 47 km összekötő is társul.
A versenyzők a nap során szinte mást sem fognak látni, mint a dűnéket és a homokban kialakult egyéb természeti formákat. Könnyen bajba is lehet majd kerülni, hiszen a járművek sok helyen el is áshatják magukat, így nagy valószínűséggel a lapátok is előkerülnek.
Szerdán akár még tovább csökkenhet a végső győzelemre esélyes versenyzők száma.
